Hugo Barra az elmúlt években a Xiaomi nemzetközi terjeszkedését felügyelte, most viszont Mark Zuckerberg hívására hazatér.

Nem sokáig kellett találgatni, hova igazol Hugo Barra. A Szilícium-völgyben jól ismert szakember néhány napja jelentette be távozását a Xiaomitól, ahol mintegy három és fél évig felelt a rakétaszerűen növő kínai mobilgyártó nemzetközi expanziójáért.

A következő nagy dobás

A Facebook-alapító bejegyzésével immár világossá vált, hogy a kínai "kiküldetést" a közösségi hálózat virtuális valósággal (virtual reality - VR) foglalkozó részlegének vezetésére cserélte Barra. Mark Zuckerberg posztja stílusosan egy olyan képpel van illusztrálva (lásd fentebb), ahol a két immár kolléga virtuális alteregója egy szobában integet, pedig a valóságban jelenleg több ezer kilométer választja el őket.

Mint kiderült, a Facebook birodalom első számú embere régóta kapcsolatban áll a frissen kinevezett szakemberrel, és természetesen elismerően nyilatkozott eddigi munkásságról. A Xiaominál töltött évek előtt Barra a Google-t erősítette, ahol többek között az Android mobil operációs rendszer fejlesztésénél is bábáskodott.

Zuckerberg elmondása alapján ketten hasonlóan gondolkodnak a virtuális- és kiterjesztett valóságban rejlő lehetőségekről, és egyetértenek abban, hogy ez a technológia lesz majd a legfőbb számítástechnikai platform a közeljövőben.

Ott vagyunk már?

A közösségi óriásnál láthatóan nagyon sokat tesznek azért, hogy a VR területén már a kezdetektől fogva komoly szereplőként legyen jelen a vállalkozás. Ezt a stratégiát alapozták meg közel három évvel ezelőtt az Oculus megvásárlásával. A Facebookba olvasztott cég virtuális sisakjából azonban csak tavaly vált kereskedelmi forgalomban kapható késztermék. Bár az eladásokról egyelőre nincsenek hivatalos információk, elemzők szerint meglehetősen langyos a kereslet a közel 600 dollárért kínált eszközökre. Becslések szerint nagyjából 355 ezer darab találhatott gazdára 2016-ban, ami azt mutatja, a VR egyelőre még nem része az átlagfelhasználó mindennapjainak.

Azt egyébként maga Zuckerberg is elismerte, hogy igazán jó virtuális élményt nem képes nyújtani a technológia. Ennek nem csak az az oka, hogy viszonylag kevés szereplő (például a Sony és a HTC) van jelen a hardverszállítói oldalon. Ha lehet, a VR másik "lába" még rosszabb állapotban van, hiszen a szoftverfejlesztők többsége egyelőre nem mer kockáztatni, és nem áldoz komoly erőforrásokat egy egyelőre bizonytalan, képlékeny állapotú szegmensre. Ezt ismerhette fel a Facebook vezére is, hiszen nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy az Oculus 2 milliárd dolláros felvásárlási költsége mellett valószínűleg újabb 3 milliárd körüli összeget kell áldoznia a VR beindítására. Utóbbiból a közösségi oldal saját fejlesztésű alkalmazásokat, tartalmakat készítene, azaz mindkét oldal feladatát magára vállalva nyomná át a mainstream területére a virtuális valóságot.

Hamarosan begerjedhet

A Facebook aktivitása, teljes pályás letámadási terve persze érthető, hiszen a nagy riválisok mindegyike felismerte már, hogy erről a vonatról nem érdemes lemaradni. A már piacon lévő eszközgyártókon kívül ott nyomul, mozgolódik a Google és a Microsoft is, de valószínűleg az Apple sem akar kimaradni. Mindez egyfajta önbeteljesítő folyamatként hat, hiszen minél több eszköz, alkalmazás, tartalom van piacon, annál olcsóbb lehet a beszállási költség a felhasználónak és annál vonzóbb a választás lehetősége. Mindez természetesen tovább nyomhatja lefelé az árakat, aminek következtében valóban bekövetkezhet az elemzők által várt robbanás.

Közösség & HR

Fekete péntekjük volt Amerikában a csipgyártóknak

A lavinát a Broadcom várakozásoktól elmaradó jelentése indította, ami után az MI-csipek szállításában érdekelt gyártók részvényei testületileg kezdtek gyengülni.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.