A Google-től érkező Hugo Barra három és fél évig igyekezett globális játékost formálni a kínai startupból. Most személyes okokra hivatkozva inkább visszamegy a Szilícium-völgybe.

Nemrégiben egy Facebook bejegyzésben tudatta a Xiaomi amerikai származású alelnöke, hogy februártól már nem a kínai telefongyártónál húzza főállásban az igát. Bár a poszt a szokásos méltató köröket is tartalmazza, a semmiből néhány év alatt óriási szereplővé vált Xiaomi háza táján láthatóan nincs minden rendben.

Mielőtt rámenne az egészsége

Hugo Barra 2013-ban azért érkezett a Távol-Keletre, hogy az akkor még jellemzően csak helyi szinten mozgó, ám jelentős ambíciókat dédelgető új mobilpiaci szereplőt felhelyezze a világtérképre. A szakember a globális terjeszkedésért felelős alelnökként egyfajta "céges arc" volt a világ felé. Barra ezt megelőzően a Google-nél, azon belül is az androidos és mobilos részlegeknél a szóvivőtől kezdve az alelnökig töltött be számos pozíciót.

A távozás hátterében kizárólag személyes indokok állnak a bejegyzés sorai alapján. Úgy tűnik, Barrának egész egyszerűen csillapíthatatlan honvágya támadt, és az otthonától távol annyira kezdte magát rossz bőrben érezni, hogy az az utóbbi időszakban az egészségügyi állapotára is kihatással volt.

Az elköszönő szép üzenet természetesen felsorolja az elmúlt évek eredményeit. A cég több távol-keleti ország (Indonézia, Szingapúr, Malájzia) mellett már valóban megkezdte a globális hadjáratot. Legutóbb húsz új piacra léptek be, köztük van Oroszország, Mexikó és a tőlünk már csak karnyújtásnyira lévő Lengyelország.

A pozitívumok oszlopba lehet írni még, hogy tavaly a barcelonai Mobile World Congressen, idén januárban pedig az USA-ban rendezett Consumer Electronics Show-n tűntek fel első bálozóként, azaz a tényleges piacra lépést már az ilyen típusú PR-körökkel elkezdték megalapozni.

Nagyra nőttünk, hogyan tovább?

Az elmúlt években tényleg elképesztő látványosan ívelt felfelé a Xiaomi pályája, az utóbbi időben azonban több olyan jel is akadt, ami azt mutatja, nincs minden rendben. Maga a mostani bejelentés sem tűnik túlságosan előkészítettnek. A facebookos tájékoztatás önmagában érdekes, amire aztán a cég társalapító elnökének kellett reagálnia gyorsan, hogy kiderüljön, Barra pozícióját Xiang Wang, a cég egyik veszi át. A vállalat a további újságírói érdeklődésre csak ez utóbbi megnyilvánulást volt képes idézni.

Szintén árulkodó volt a Xiaomi vezérigazgatójának két héttel korább megjelent évindító levele. Lei Jung ebben a sikerek mellett arról írt, hogy a társaság talán túlságosan gyorsan nőtt nagyra, ami számos megoldandó feladat elé állítja őket. Hogy a korábbi lendület elveszett, az szinte bizonyos. Nem lehet véletlen, hogy a Xiaomi most első ízben nem közölt adatokat az éves eladásairól.

A vezérigazgatói számadás csak az indiai sikereket számszerűsíti. Való igaz, a világ egyik legnépesebb országában tényleg sikerült az áttörés, hiszen a tavaly elért több mint egymilliárd dolláros forgalommal a Xiaomi a harmadik legnagyobb szereplő lett a világ egyik leginkább pezsgő piacán.

Azonban amennyire jól muzsikálnak Indiában, annyira nem hozott meggyőző eredményeket a nyitás a világ többi országában. Ráadásul a problémát súlyosbítja, hogy az anyaországban sem rózsás a helyzet. A legutóbbi periódusban már nehezen tudták kezelni a Huawei, a Vivo és az Oppo neveivel fémjelzett helyi konkurencia nyomását.

Közösség & HR

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.