A tudományos és technológiai minisztérium szerint a 6G "prioritást jelent a kínai nemzet fejlődésének mai, rendkívül fontos szakaszában".

Kínában hivatalos formában is megkezdődött a hatodik generációs vezeték nélküli hálózatok (6G) fejlesztése, amennyiben az állami média szerdán bejelentette az illetékes k+f csoport megalakulását. A kínai tudományos és technológiai minisztérium lapja szerint a héten állami tisztségviselők és különböző kutatási szervezetek képviselői találkoztak azon a programindító megbeszélésen, amelyre szinte csak napokkal azután került sor, hogy az ország három legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását.

A hírek szerint a program felügyeletére két csoport alakult a 6G technológiák kutatásának koordinációjárja, formálisan is megkezdve a 6G technológiák fejlesztésének állami támogatással való felgyorsítását. Az egyik csoport olyan kormányzati intézémnyek képviselőit gyűjti össze, amelyek a 6G gyakorlati bevezetésének útját egyengetnék, a másik pedig 37 egyetemi, tudományos és vállalati szakemberből áll, és technikai tanácsadást végezne a 6G hálózatok kutatásával kapcsolatos fontosabb döntések előkészítésében.

A negyedik generációs (4G) vezeték nélküli hálózatok még 2009-ben jelentek meg, ehhez képest a tízszeres adatátviteli sebességet ígérő 5G még csak ebben az idén indul be, vagyis túl sok mindent még nem tudunk róla, milyen érdemi változásokat fog hozni a mindennapi felhasználásokban, ami elsősorban az üzleti célú alkalmazások esetében nyilvánul majd meg. Kína maga 130 ezer 5G bázisállomás üzembe állítását tervezi az év végéig, és a kínai szállítók világszerte benne vannak az új hálózatok kiépítésében is.

Újabb kavicsot dobnak az 5G zavaros vizébe

Mások mellett ebből ered az amerikai -kínai kereskedelmi háboró egyik legtöbbet tárgyalt konfliktusa is, amelynek értelmében az 5G szolgáltatások tekintetében lemaradásban lévő Egyesült Államok kizárta piacairól a kínai gyártókat, és több-kevesebb sikerrel szövetségeseit is erre próbálja ösztönözni. A kérdésben az európai, sőt még a V4-es országoknak sincs egységes álláspontja. Ahogy nemrég mi is beszámoltunk róla, Magyarországon leginkább a német megközelítés érvényesül.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter legutóbb Sanghajban, a második Kínai Nemzetközi Import Expó nyitónapján megrendezett fórumon is közölte, hogy a magyar kormány nem tesz különbséget nemzetiségi alapon a piaci vállalatok között, és csak azt a feltételt szabja, hogy azok tartsák magukat az ország törvényeihez és előírásaihoz. Idehaza egyébként elsőként a Vodafone indított kereskedelmi 5G szolgáltatást, alapvetően a Huawei eszközeire építve, de a Magyar Telekom is fontos partnere a kínai szállítónak.

Visszatérve a kínai 6G-s tervekre: tavaly ilyenkor a kínai állami média már azt is belengette, hogy az első 6G teszthálózat akár már 2020 elején üzembe állhat, amelynek terabites másodpercenkénti sebessége ugyanúgy tízszerese lenne az 5G-nek, ahogy az 5G ugyanekkora javulást ígér a 4G-hez képest. Emellett a hatodik generációs hálózatoktól magasabb lefedettség elérését is várják, ami elvileg műholdas internetként is működhetne, és párhuzamosan futhatna a vezeték nélküli adatkommunikáció korábbi, már meglévő megoldásaival.

Ezzel együtt a mostani bejelentés már nem határozott meg pontos céldátumokat, bár a kínai tudományos és technológiai miniszter prioritásnak nevezte a 6G-t "a kínai nemzet fejlődésének mai, rendkívül fontos szakaszában". A fejlesztéseket egyengető csoportok első fladata egy pontos útiterv összeállítása lesz, a 6G technológiák potenciális felhasználási területeinek meghatározása mellett. A kommentárok szerint a formális programindítás leginkább arra jó, hogy még nagyobb feszültséget okozzon az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségeknél Kína technológiai képességeit illetően, és a Huaweit is még jobban a figyelem középpontjába állítsa. A bejelentés ugyanis nem nevezett meg konkrét piaci szereplőket, de nem lenne életszerű, hogy éppen a kínaiak nemzeti bajnoka maradna le egy ilyen listáról.

Mobilitás

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.