Másfél hónappal az után, hogy a kínai kiberteret felügyelő hatóság bejelentette a vizsgálatát, meg is született az elmarasztaló verdikt.

A kínai kibertér-szabályozó hatóság vasárnap közzétette a Micron-csipek biztonsági felülvizsgálatnak eredményét. A Nikkei röviden idézi a CAC (Cyberspace Administration of China) indoklását: a hatóság a Micron Technology termékeiben olyan komoly hálózatbiztonsági kockázatokat talált, amelyek jelentős mértékben veszélyeztethetik Kína kritikus információs infrastruktúrájának ellátási láncát, és befolyásolják az ország nemzetbiztonságát.

A hatóság erre hivatkozva megtiltja a kulcsfontosságú infrastruktúrák üzemeltetőinek, hogy a cégtől vásároljanak. Az érintett kör meglehetősen széles, hívja fel a figyelmet a japán pénzügyi oldal: kínai értelmezésben ugyanis a kritikus információs infrastruktúrához sorolják például a teljes közlekedési és pénzügyi ágazatot is. Kína 2021 szeptemberében szabta újra a kritikus információs infrastruktúrák védelmére vonatkozó szabályokat: az ilyen rendszerek üzemeltetőinek a korábbinál is szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük például az adatbiztonság terén.

Arról nem közöltek részleteket, hogy a problémákat mely Micron-termékekben tárták fel, ahogy arról sem, hogy pontosan milyen jellegű kockázatokat találtak. A Micron egyelőre csupán röviden regált: megkapták a CAC tájékoztatását a felülvizsgálat lezárásáról, és várakozással tekintenek a megbeszélések folytatása elé.

Fontos lehetett az időzítés

A vizsgálatot gyorsan, alig több mint másfél hónap alatt lezavarták (csak emlékeztetőül: a Huawei és a ZTE elleni első jelentős kongresszusi vizsgálat 11 hónapig tartott). Mint korábban írtuk, a CAC március végén jelentette be, hogy biztonsági vizsgálatnak veti alá az amerikai Micron Technology Kínában értékesített csipjeit. A hivatal ezt azzal indokolta, hogy a Micron veszélyt jelenthet a kritikus információs infrastruktúra ellátási láncára.

A Micron sok szempontból jó eszköznek tűnhetett arra, hogy Kína megmutassa: vannak válaszlehetőségei az amerikai technológiai szankciókra. A memóriagyártó jelentős szereplője az amerikai félvezetőiparnak. Bevételeinek mintegy 10 százaléka származik Kínából, tehát fájdalmas lenne számára, ha elvesztené ottani piacát. Mivel nemcsak kínai cégeknek szállít, hanem az országban gyártó és gyártató külföldi vállalatoknak is, egy ellene hozott szankció szélesebb körben éreztetheti hatását. Ugyanakkor mégsem egy Apple, amellyel már csak propagandacélokból is baráti viszonyt ápol Kína, és amit az Apple is igyekszik viszonozni.

Az sem lehetett véletlen, hogy a CAC ennyire sietett a vizsgálat eredményének nyilvánosságra hozatalával. A terület elismert szakértője, Christopher Miller, a Tufts Egyetem professzora, szerint a CAC szándékosan időzítette a bejelentést a G7 Japánban tartott csúcstalálkozójának záró napjára. (Millernek tavaly jelent meg a témáról a Chip War: The Fight For the World című könyve, amely felkerült a New York Times bestseller-listájára is.) Szerinte ezzel reagáltak arra, hogy G7 tagjai megállapodtak abban, hogy a kockázatok csökkentése érdekében diverzifikálják kapcsolatukat Kínával, és létrehoznak egy olyan kezdeményezést, melynek célja a gazdasági zsarolóhelyzetek kivédése. (A csúcstalálkozó egyéb technológiai vonatkozású eredményeiről itt olvashat.)

Piaci hírek

Komoly galibát okozott a Meta önállóan cselekvő MI-ügynöke

A félresikerült automata kommunikáció miatt olyan adatok váltak elérhetővé a cég egyes munkatársainak, amelyekhez egyébként semmi közük nem volt.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.