Dollármilliárdos versenyjogi bírságra és bizonyos üzletek leválasztására is sort keríthetnek a vállalatbirodalom elleni fellépés következő szakaszában.
Hirdetés
 

A kínai versenyjogi hatóságok rekord összegű büntetés kiszabását mérlegelik az Alibaba Csoport versenykorlátozó gyakorlatai miatt. Ez viszonyításképpen azt jelentené, hogy a kilátásba helyezett bírság meghaladná azt a 975 millió dollárnak megfelelő aktuális csúcsot, amit még 2015-ben róttak ki az amerikai Qualcomm csipgyártóra. A milliárdos nagyságrendű büntetés mellett ráadásul arról is döntést hozhatnak, hogy az alaptevékenységéhez szorosan nem kapcsolódó üzleteinek leválasztására kényszerítsék az Alibabát – számolt be róla bennfentes forrásaira hivatkozva a The Wall Street Journal.

A lap beszámolója felhívja rá a figyelmet, hogy a kínai vezetésnek nyilván nem célja megrokkantani a hazai felhasználók és a nemzetközi befektetők körében is elsöprő népszerűségnek örvendő technológiai vállalatot, ennek azonban mindenképpen az lesz az egyik feltétele, hogy az Alibaba szorosabban igazodjon a hivatalos politikai irányvonalhoz, és világosan elhatárolja magát szabadszájú alapítójától is. Jack Ma még tavaly ősszel nevezte nyilvánosan elavultnak a technológiával összefüggő pénzügyi innováció kínai szabályozását, ám azóta szinte teljesen elvonult a nyilvánosság elől.

Ezzel valósznűleg a legrosszabbkor lépett át egy amúgy is vörösen világtó vonalat, mivel a kínai kormányzat egyre kevésbé vevő rá, hogy a tulajdonképpeni pénzügyi szolgáltatók technológiai cégként határozzák meg magukat, és gyakorlatilag ellenőrizetlenül válnak a terület meghatározó szereplőivé. Az utóbbi időben határozottan igyekeznek visszafogni az ebből fakadó pénzügyi kockázatokat és a techcégek állam az államban működését, az Alibaba leányvállalata, a korábban a világ legértékesebb startup cégeként számon tartott Ant Group részvénybevezetést pedig noveberben, egyetlen nappal a tőzsdei kereskedés megindulása előtt függesztették fel.

A stabilitás a fejlődésnél is fontosabb

A mostani rekord bírság alapja az Alibaba ellen decemberben indított vizsgálat, amely szerint a vállalat versenyellenes gyakorlatokkal monopóliumot épít az online kereskedelmben. Ez a szabályozók gyanúja szerint azt jelenti, hogy a táraság hátrányos helyzetbe hozta mindazokat a kereskedőket, akik nem csak nála, de ezzel párhuzamosan a rivális platformokon – mondjuk a JD.com-on – is aktívak voltak. Az Alibabának egyébként nem csak a konkrét büntetések, hanem azok az elképzelések is fejfájást okozhatnak, amelyek a nagy mennyiségű felhasználói adatot kezelő technológiai vállalkozások célzott adóztatásáról vagy az alternatív pénzügyi szolgáltatásokat szorításáról szólnak.

Ide tartozik a digitális valuták használatának szabályozása, az online mikrohitel-szolgáltatásokra vonatkozó előírások szigorítása vagy a felhasználóik hitelügyleteiről és minősítéseiről szóló adatok állami megosztása is. Az Alibaba a WSJ szerint így is keményen lobbizik az alaptevékenységéhez szorosan nem kapcsolódó üzletek leválasztása ellen, amelyek olyan, a kínai technológiai fejlődés szempontjából kulcsfontosságú területeken működnek, mint a mesterséges intelligencia fejlesztése vagy a cloud szolgáltatások. Ezeket az ágazatokat persze, szemben az Ant Grouppal, hivatalosan sem kezelik a gazdasági rendszert felforgató és a pénzügyi stabilitásra veszélyt jelentő tényezőként.

Ahogy a WSJ beszámolójából kiderül, az Alibaba megfegyelmezése a legutóbbi és leginkább látványos állomása annak a törekvésnek, hogy a kínai vezetés visszafogja az őrült módon fejlődő technológiai és internetes szektor önálló ambícióit. A WSJ szerint Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke már az Ant világrekord értékű tőzsdei belépőjének elkaszálásában is közvetlen szerepet játszott, március elején pedig már olyan cikkeket olvasni a kínai sajtóban, amelyek – legalábbis részben – Hszi érdemeiről szólnak az Alibaba eddigi sikereiben. Ő volt ugyanis az Alibaba központjának otthont adó Csöcsiang tartomány pártszervezetének vezetője 2002 és 2007 között, vagyis a vállalat fejlődésének korai éveiben; ezzel szemben az ugyanott született, mellesleg az Alibabát alapító és felfuttató Jack Ma nevét meg sem említik a cég meghatározó vezetői között.

Piaci hírek

Robotméh enyhítheti az élelmezési krízist

A beporzást végző méhek számának tendenciózus csökkenése súlyos válsággal fenyeget. Egy amerikai kutatócsapat azonban jól halad a gépesített alternatíva fejlesztésével.
 
Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.