A világ egyik legnépesebb országának illetékes hivatala friss számokat közölt arról, hogy áll éppen Kína az internethasználat tekintetében. Spoiler: jól.

Jelképes, egyben elképesztő mérföldkőhöz érkezett Kína az idei első félévben, mivel a most nyilvánosságra hozott adatok szerint valamikor akkor csatlakozott az egymilliárdodik kínai felhasználó a világhálóhoz.

Egymilliárd okból fontos piac

A Kínai Internethálózati Információs Központ (CNNIC) legutóbb kiadott jelentése szerint június végével 1 milliárd és 11 millió főt számlált az ország internetes tábora. Ez egyben azt is jelenti, hogy nagyjából 6 év alatt sikerült másfélszeresére duzzasztani a már akkor sem alacsony felhasználói számot. Az ország lakossága egyébként a legfrissebb adatok szerint nagyjából 1,4 milliárd főt tesz ki, azaz elmondható, hogy a legfiatalabb és legidősebb korosztályon kívül már alig akad olyan lakos, aki ne használná a világhálót.

Közülük szinte mindannyian használják a telefonjukat a kapcsolódásra, de mellette több száz milliósra tehető minden más típus használata is. A teljes internetező közönség közel 45 százaléka desktopról, bő 30 százalékuk laptopról, mintegy 25 százalék pedig táblagépről is szörföl.

Ilyen alapadatok mellett nem csodálkozni azon sem, hogy a legnépszerűbb tevékenységek közül több már alulról súrolja az egymilliárdos tábort. A csúcstartó az azonnali üzenetküldés a maga 983 milliójával, de 888 millióan rendszeresen múlatják az idejüket rövid videós tartalmak nézegetésével, 812 millióan pedig vásároltak már online. Ezen belül meglepően sokan, 469 millióan szoktak ételt rendelni. Ez a szegmens egyébként csak az utóbbi fél évben közel 50 millió új felhasználóval bővült.

Az is biztos, hogy az információáramlás sebessége nem okozhat az alkalmazások használatánál nagy gondot, mivel az internetezők több mint 90 százaléka legalább 100 megabit per szekundummal hasít a neten.

Attól függ, honnan nézzük

A hivatalos adatok szerint egy átlagos kínai polgár közel 27 órát tölt internetezéssel hetente, ami ha úgy vesszük, javuló tendencia, hiszen az állampárt biztosan örül neki, hogy a 2020-ban regisztrált több mint 30 órához képest csökkent az időtartam. (Ugyan az internetet Kínában rendkívül szigorúan szabályozzák, ám alapjában véve mégiscsak egyfajta potenciális veszélyforrásként jelentkezik az apparátus szemében.) A tavalyi csúcs nyilván összefüggésben áll az akkor érvényben lévő szigorú korlátozásokkal is.

Politikailag kifejezetten érdekes tényadat a legnépszerűbb alkalmazások listája. Ezen ugyanis a négy legelőkelőbb helyen egyaránt játékprogramokat találni. A szórakozási formát viszont a kormányzati álláspontot messzemenően visszatükröző helyi média legutóbb komolyan elővette. A videójátékokban (is) érdekelt Tencent árfolyamát például 10 százalékkal rogyasztotta meg, hogy a lapok "szellemi ópiumnak" minősítették az online játékokat. Nem sokkal később pedig már a fiatal generáció félrevezetéséről és az iparágnak nyújtott adókedvezmények eltörléséről értekezett a pártállami kontroll alatt lévő nemzeti sajtó.

Közösség & HR

Ellepték a bűnözők a Telegramot

Úgy tűnik, a titkosított üzenetküldőn könnyebb és biztonságosabb a törvénytelen üzleteket lebonyolítani, mint a dark weben.
 
Nyakunkon a ransomware 2.0, de szerencsére van ellenszer az elődeinél fejlettebb fenyegetésekre.

a melléklet támogatója az Euro One

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.