A londoni székhelyű Királyi Csillagászati Társaság (Royal Astronomical Society, RAS) rendezvényén mutatták be annak a kutatásnak az eredményeit, amelynek megállspítása szerint a mesterséges intelligencia által generált mélyhamisítások (deepfake) hatékonyan szűrhetők ki a képeken szereplő emberek szemeineak elemzésével. A University of Hull munkatársai egész pontosan a szemgolyókban való tükröződéseket vizsgálták, méghozzá ugyanazzal a technikával, amivel a csillagászok a galaxisokról készült felvételeket elemzik, és a módszert hatékonynak találták az MI-vel létrehozott alakok azonosításában.
Az RAS oldalán olvasható közlemény ezt úgy foglalja össze, hogy a valós személyek szemgolyói konzisztens tükröződéseket mutatnak, míg a mesterséges képmások fizikai szempontból helytelenül ábrázolják jelenséget. A csillagászatban használt módszerek a visszaverődések és a fényeloszlás számszerűsítésében kapnak szerepet, lehetővé téve a bal és a jobb szem tükröződései közötti összhang vizsgálatát. A tükröződések és morfológiai jellemzők összehasonlításával pedig arra a következtetésre jutottak, hogy a mélyhamisításoknál gyakran mutatható ki különbség az egyes szempárokat illetően.
Nem tökéletes, de remek alapot adhat
Ahogy a kutatók is felhívják rá a figyelmet, ma már a mesterséges intelligencia alkalmazása a képek létrehozását tekintve is egyre inkább "a tömegek kezében van", ami azt jelenti, hogy egyre fontosabbá válik a hamisítványok azonosításának képessége. Hozzáteszik azonban, hogy az általuk bemutatott technika "nem egy ezüstgolyó" az MI-vel generált képek észlelésére, mivel egyaránt képes hamis pozitív és hamis negatív eredményeke produkálni. A módszert mindenesetre jó "alapnak és támadási tervnek" tekintik a szakemberek a deepfake anyagok felderítését célzó "fegyverkezési versenyben".
Ahogy korábban írtuk, a közelmúltbeli estek egyre inkább rávilágítnak arra, hogy mennyire nincs megfelelően szabályozva a deepfake a világ számos pontján, és hogy mennyire nehéz megakadályozni az ilyen tartalmak terjesztését az interneten. A dolgot súlyosbítja, hogy a MI-modellek a jelek szerint nincsenek biztonságban azoktól a rosszhiszemű próbálkozásoktól sem, amelyek megpróbálják rávenni a rendszereket a tervezők szándékával ellentétes kimenetek előállítására, így a generatív mesterséges intelligencia első néhány generációját meghatározzák a visszaélések és a rendellenességek.
a kép forrása: Adejumoke Owolabi, University of Hull
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak