Saját tudásra és infrastruktúrára épülő szolgáltatások, hozzáférés a globális IT-cégek felhőmegoldásaihoz – ezeket is tudnia kell egy sikeres lokális szereplőnek.

Az elmúlt hetekben sok mindent megtudhattunk a Bitport hasábjain a felhőkről, kinek mit ajánl a piac, hogyan áll össze egy jól megkomponált hibrid modell, miért érheti meg az ilyen megoldások alkalmazása.

Érdemes megvizsgálni azt is, hogy itt most Magyarországon hova érdemes bekopogtatni, ha egy cég eldöntötte: elérkezett a pillanat, irány a felhő! Persze, lehet hogy már kipróbálták, és az is lehet, hogy csak egy nagyon óvatos nyitást terveznek, de bátorságra itt már nincs is szükség, egyre inkább kimaradni vakmerőség.

A hazai piacon bőven akad már tapasztalat a felhőszolgáltatással kapcsolatban, és az ügyfelek szerencséjére már nem csak egy egy-két szereplő verseng értük. Itt vannak a nagy telekommunikációs cégek, akiket jól ismerünk telefonos és internetes szolgáltatásaikról, ők például leginkább a hazai kkv-nek kínálnak hozzáférést a globális szolgáltatók public cloud megoldásaihoz. Azonban nem igazán fejlesztenek önállóan, sok esetben saját infrastruktúrájuk, adatközpontjuk sincs hozzá.

Nagy játékosok a piacon az úgynevezett integrátorok, akiknél legtöbbször már megjelenik a felhőszolgáltatások alapját képező saját adatközpont is. Leginkább a hosting megoldásokban, virtuális szerverek biztosításában jeleskednek, itt már a core business-hez tartozik a felhő is, de például a hibridmegoldások alkalmazása terén még nem igazán tettek meg minden lépést.

Aztán jelen vannak még a feltörekvők, akiknek egy-egy megoldása tényleg komoly szakmai elismerésre tarthat számot, esetükben például nagyon elhivatott mérnökcsapatokról beszélhetünk, ahol megjelenik az agilitás, a rugalmasság, mint szolgáltatásaik jellemzői. Azonban méretüknél fogva, vannak bizonyos korlátok, amelyek gátat szabhatnak az egyszerre több nagy ügyfélnek való, folyamatos fejlesztést igénylő szolgáltatások biztosításának.

Láthatjuk, hogy akad választék, de a legtöbb esetben, van legalább egy olyan tényező, amely akadálya lehet a felhőszolgáltatásban rejlő lehetőségek teljes körű kihasználásának. Az Invitechnek nem kisebb célja van, mint hogy ő legyen az a szereplő, amelyiknél az előbbiekben felsorolt, hol a méretből, hol az infrastruktúra hiányából adódó gyengeségek nem jelentkeznek. Ehhez pedig minden feltétel adott, hiszen a társaság szolgáltatásai mögött komoly fedezetként jelentkezik az az infrastruktúra, amelyik többek között Magyarország legmagasabb szinten minősített adatközpontját is magába foglalja. A cégnek komoly, sok éves tapasztalatai vannak akár az on-premise, akár a privát vagy a publikus felhő alkalmazásában. Fodor Balázs, az Invitech cloud termékmenedzsere abban látja ennek a szerepkörnek a kulcsát, hogy nem feltétlenül csak egy-két megoldást felmutatva kell megtalálni az azt igénylő ügyfélkört, hanem képesnek kell lenni a lehető legtöbb megoldást felvonultatni, akkor is, ha a partner ragaszkodik a saját szerverének használatához, de ha a legjobb megoldás egy publikus felhő szolgáltatójánál rejlik, akkor abban is szakértőnek kell lenni.

Tehát a kínálat adott, akik a nagy multik public cloud megoldásait keresik, vagy éppen a legszigorúbb adatvédelmi előírások miatt kizárólag a private cloudban gondolkodhatnak, Magyarországon is megtalálják a szükséges partnert ezekhez. De kik ezek az ügyfelek?  Mikor lehet szükségük a felhőre és melyikre?

A hazai közép- és nagyvállalatok ma már mind találkozhatnak munkafolyamataik során olyan kihívással, amely technológiai és akár gazdaságossági szempontból is felhőért kiált. Legyen szó egy tíz üzletből álló pékséghálózatról vagy egy gyártással és fejlesztéssel foglalkozó hazai központú multiról, biztosan létezik számára egy megfelelő cloud stratégia.

Persze, azt is látni kell, hogy sok esetben nem csak a cég saját döntésén múlik, melyik irányba teszi meg az első, aztán a következő lépést. Nagy jelentősége van a működési környezetnek is, az adott ágazatra vonatkozó jogi előírásoknak is. Az egészségügyi szolgáltatók esetében például nagyon is szenzitív adatokat kell őrizni, kezelni, így természetes, ha ezeket nem egy publikus felhőt biztosító, másik országban lévő adatközpontban tárolják. Előírásokból, iránymutatásokból, és persze a korábbi tapasztalatokból adódóan bőven akad érv arra, hogy egy pénzügyi, egy logisztikai, de akár egy szoftverfejlesztő vállalat miért keressen olyan szolgáltatót, amelynek adatközpontja a szomszéd kerületben, vagy éppen csak a Duna túloldalán van. Nem is beszélve a közigazgatás szereplőiről, akik sok esetben rekordmennyiségű adatot kell, hogy kezeljenek, vagy éppen sok ember számára kell elérhetőnek lenniük egy adott időben, ezekben is sokat tud segíteni egy rugalmas és skálázható felhőmegoldás.

Fontos, nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a digitális transzformáció – mint korábban nagy-nagy versenyelőnyt biztosító lépés, amely ma már sok ágazatban a versenyben maradás követelményeként jelenik meg –, milyen beruházást követel meg az adott vállalkozástól vagy vállalattól. A téma érintettjei pontosan tisztában lehetnek vele, milyen költségvonzata van akár csak egy a fejlesztésben, az üzemeltetésben, vagy mindkettőben bevethető mérnök elcsábításának, aztán megtartásának. Mérnökből persze nem egy kell, és akkor nem beszéltünk még a technikai feltételek biztosításáról. Nem csoda, ha a legtöbb szektorban az IT lett a leginkább kiszervezni érdemes tevékenység.

Az Invitech tapasztalatai alapján az is a felhő irányába tereli a hazai cégek egy részét, hogy jelenleg is zajlik az a generációváltás, melynek keretében a kilencvenes években alapított vállalkozások élén változások állnak be, és olyan fiatalok ülnek a vezetői székbe, akik sokkal nyitottabbak az újítások, a digitalizáció, és így a cloud megoldások irányába.

A hazai szolgáltatók tehát egyre nagyobb érdeklődéssel szembesülnek, az igényekre adható válaszok pedig szinte mind ott vannak a privát-, a publikus-, a hibrid-, és akár a multi cloud megoldásokban. Azonban nem mindegy, hogy az igény megjelenésétől, milyen hosszú utat kell bejárni ahhoz, hogy az adott vállalat élvezhesse a felhőszolgáltatások nyújtotta előnyöket, hány szolgáltatóval kell leszerződni, mit tehet a publikus, és mit a privát felhőbe, ki mondja meg mi a megfelelő választás. Az Invitech ezért vállalja az egykapus szolgáltató szerepét, legyen szó bármely cloud megoldásról
 

Cloud & big data

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.