A HTE október elsejéig várja a pályaműveket. A legjobb pályázatot egymillió forinttal jutalmazzák.

Negyedik alkalommal írt ki pályázatot a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) a kiemelkedő innovációs tevékenységet elismerő Fekete László-díjra. A pályaműveket 2023. október 1-ig várja a szervezet. Lehet jelentkezni saját ötlettel, valamint ajánlani arra érdemesnek tartott személyeket is. Ehhez mindössze egy rövid bemutatkozó-bemutató szövegre van szükség.

A szakmai elismerés mellett a díjat elnyerő személy innovációs tevékenységét egymillió forint készpénzzel is elismerik. A részletek a HTE oldalán olashatók.

Ki volt Fekete László?

Míg a magyar informatikai ipar hőskorát olyan nevek fémjelezték, mint Dömölki Bálint matematikus vagy a 2016-ban elhunyt Braun Péter, addig Fekete László már egy másik generáció szülötte volt, azé, amely a magyar távközlési és informatikai piac rendszerváltás utáni felépülésének lehetett aktív szereplője.

Kortársaihoz hasonlóan az informatika iránt érdeklődők akkor klasszikus útját járta be: BME Villamosmérnöki kar, BME Számítástechnikai Központ... Aztán jött a rendszerváltás, és elképesztő tempóban kezdett kiépülni a magyar infokommunikációs piac, amely két kézzel kapott (már akkor is) a tehetségek után. De ott már nem volt elég jónak lenni szakmailag, látni kellett a piacot, a felhasználókat, az ügyfeleket. Fekete László utóbbiban is jónak bizonyult. 1994-ben csatlakozott a Westel 900 informatikai osztályához. Innovátor volt, de hűséges típus: haláláig a Magyar Telekom csoporton belül dolgozott, és mindvégig innovációs területen. Olyan technológiák adaptálásában, fejlesztésében vett részt, mint a WAP, a mobilinternet vagy az IPTV és a mobil tévé. De a hazai informatikai szaksajtó körül is megfordult, még BME-s korszakában rendszeresen segítette tanácsaival az akkor talán legnépszerűbb informatikai kiadványt, a CHIP Magazint. Volt kollégái rendkívül tájékozott, határozott és szakmai vitára mindig nyitott emberként emlékeznek rá, aki nagyon elszánt is tudott lenni, ha érezte-tudta, igaza van.

A Fekete László-díjjal a 2017-ben mindössze 57 évesen elhunyt szakember innovációs tevékenységének állít emléket a HTE. A díj nem az innovációt, hanem az újítás mögött álló személy munkáját hivatott elismerni, ezért az egyesült olyan jelölteket vár, akik egyéni innovatív kvalitással rendelkeznek. A díjra jelölhető informatikus vagy távközlési szakember, tervező-, fejlesztőmérnök, de akár projektvezető is, aki már részt vett egy vagy több infokommunikációs projektben ötletgazdaként és/vagy vezetőként, és fejlesztései közül legalább egy termék vagy szolgáltatás elérhető Magyarországon a pályázat benyújtásakor.

A pályázathoz egy legalább 6 oldalas dokumentumot kell beadni, melyből kiderül, hogy a jelölt milyen szerepet játszott a megvalósult innovációban, és mi volt a munkamódszere.

A díjat tavaly Scheidler Balázs, a Balabit egyik alapítója, a syslog ng kitalálója kapta, aki a díjjal járó összeget felajánlotta egy gyermekszegénység ellen küzdő alapítványnak.

Közösség & HR

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.