Egy friss hazai kutatásban azt vizsgálták, hogy változott az elmúlt években a vállalatok és a digitalizáció kapcsolata. Jó hír, hogy látszik némi fejlődés.

A GKI Digital a Siemens megbízásából készítette el idei felmérést, melynek célja az volt, hogy a két évvel ezelőtti állapotokhoz képest fel lehessen mérni, hogy és mennyit változott a magyarországi cégek felkészültsége, hozzáállása a digitalizációs törekvésekhez. (A téma egyébként a Bitport szeptemberi CIO Budapest konferenciájának is a középpontjában állt, ahol nagyvállalati informatikai vezetők számoltak be arról, hol tart náluk az átalakulás.)  

Érettebbek lettek

Az energiaipar, egészségügy, közlekedés, ipari gyártás és ingatlanfejlesztés területén működő vállalatok között végzett reprezentatív megkérdezés során kisvállalatoktól a legnagyobb szervezetekig minden típusú cég bekerült a mintába. A válaszokból az derült, sokat fejlődött itthon a digitalizáció értelmezése az elmúlt két évben: összetettebben és érettebben látják a helyzetet a hazai vállalatok.

A digitalizációs lehetőségek tárháza folyamatosan bővül, így a vállalatok számára maga a digitalizáció fogalma is mást jelent ma, mint két évvel ezelőtt. Sok esetben a korábban még digitalizációként értelmezett fejlesztéseket ma már szinte alapvető adottságként kezelik, és a digitalizációt csak komolyabb, összetettebb esetekben tartják helytálló kifejezésnek. A fogalom szektoronként és vállalatméretenként is eltérő jelentéssel bír: míg a kisvállalatoknál sokszor az egyszerűbb, kisebb beruházások is digitalizációs fejlesztésnek számítanak, a nagyvállalatok inkább komplex, nagyléptékű beruházásokban gondolkodnak.

Az ember a gát

Bár a Digitalizációs Index látszólag nem mozdult el a 2016-os 3,5-es szintről, ez az érték ma már teljesen mást takar, mint két évvel ezelőtt: a kisvállalatok idén kerültek be először a kutatásba, e szektor indexe 3,2 lett, a középvállalatoké 3,5, míg a nagyvállalati index 3,7-re emelkedett. Változott ugyanakkor a vállalatok körében a digitalizáció megítélése is.

Általánosságban a vizsgált vállalatok úgy érzik, jelenleg kevesebb a hátráltató tényező, és jobbak a körülmények a digitalizációs fejlesztések megvalósításához, illetve több szektorban felkészültebbnek is érzik magukat a cégek a további fejlesztések elindítására. A vállalatok 61 százaléka szerint a digitalizáció pozitívan járult hozzá hatékonyságuk növeléséhez.
 

A kép kattintásra nagyítható


A bővülésnek azonban minden ágazatban komoly akadálya a jelenleg tapasztalható munkaerőhiány. A magasan képzett munkaerő hiánya több dimenzióban is hatással van a vállalatok digitalizációs törekvéseire. Egyrészt előfeltétele a tervezett fejlesztések megvalósításának, másrészt a már megvalósult projektek, a digitalizált területek mindennapi működtetéséhez is elengedhetetlen a képzett munkaerő. A vizsgált vállalatok számára általános problémát jelent, hogy megfelelő szakembereket találjanak a digitalizáció által érintett területekre.

A digitalizálás hatására megjelent új területeken a megkérdezett vállalatok többségének nem volt szüksége vagy épp lehetősége új munkaerő alkalmazására, így az esetlegesen létrejött új munkakörök betöltését házon belüli munkaerő-fejlesztéssel, illetve a feladatkörök átcsoportosításával oldották meg. Összességében a vizsgált vállalatok 11-16%-a oldotta meg az új területek ellátását létszámbővítéssel.

Ám vannak olyan újonnan létrejött digitalizációs területek is – ilyen az adatgyűjtés és -tárolás – melyek annyira speciális szaktudást követelnek meg, amit nem feltétlenül lehet átképzéssel megszerezni (vagy az átképzésre nem áll rendelkezésre megfelelő anyagi háttér). Megnőtt például a big data szakemberek munkaerőpiaci értéke, hiszen ők azok, akik a digitalizáció eredményeképpen keletkező óriási mennyiségű adat összegyűjtésében, tárolásában és elemzésében a leginkább otthon vannak.

Cloud & big data

Nadella: minden eszközbe szeretnénk bevinni a Copilotot

A szeptember 26-án érkező frissítéssel minden Windows 11-nek része lesz a Copilot, jelentette be tegnap a Microsoft New Yorkban.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.