Egy új jogszabály blokkolná a tranzakciókat minden olyan közösségimédia-vállalkozással, amelyik kínai vagy orosz befolyás alatt működik.

Marco Rubio republikánus szenátor irodája kedden tette közzé azt a törvénytervezetet, amelyik lehetőséget adna a népszerű kínai közösségimédia-alkalmazás, a TikTok betiltására, miután az Egyesült Államok attól tart, hogy az alkalmazást a kínaiak kémkedésére és tartalom cenzúrázására használhatják. A jogszabály blokkolná a Kínában vagy Oroszországban működő közösségimédia-cégek tranzakcióit. Rubio sajtóközleménye szerint a képviselőházban egy republikánus és egy demokrata kongresszusi képviselő közösen nyújtott be ezzel megegyező javaslatot (companion bill), ami a szabályozás elfogadásának felgyorsítására szolgál, lehetőséget biztosítva mindkét házban az intézkedés egyidejű bizottsági mérlegelésére.

A kínai ByteDance által üzemeltetett TikTok a nyáron jelentős mérföldkőnek nevezte, hogy az USA-ban keletkező adatok 100 százalékát az Oracle helyi adatközpontjai dolgozzák fel, emellett a két vállalat szorosan együttműködésbe kezdett olyan adatkezelési protokollok kidolgozásában, amelyeket szintén az Oracle auditálna és kezelne. A több mint két éve, még Donald Trump elnöksége idején megfogalmazott nemzetbiztonsági aggályokra reagálva a cég egy új részleget is létrehozott, amely amerikai irányítás alatt kizárólag az ottani felhasználók adatait felügyeli. Bár a biztonsági mentések ezzel együtt is a cég amerikai és szingapúri szerverein landolnak, a vállalat ígéretet tett ennek a gyakorlatnak a teljes felszámolására.

Senkit sem sikerült megnyugtatniuk

A Tiktok mostani közleményében aggasztónak nevezte, hogy az alkalmazás nemzetbiztonsági felülvizsgálatának ösztönzése helyett a kongresszus egyes tagjai megint a szolgáltatás politikailag motivált betiltását szorgalmazzák. A társaság szerint ez semennyit sem javítana az Egyesült Államok nemzetbiztonságán, a maguk részéről pedig folyamatosan tájékoztatják a képviselőket a fenti átalakítások helyzetéről. Ezt természetesen nem mindenki látja ugyanilyen sima ügynek: egy múlt havi meghallgatáson az FBI igazgatója nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a TikTok amerikai műveleteit, amelyeken keresztül szerinte a kínai kormány megpróbálhatja befolyásolni az amerikai felhasználókat, beleértve eszközeik ellenőrzését is.

Az egyik legfrissebb fejlemény, hogy hétfőn Alabama és Utah is csatlakozott azokhoz az amerikai államokhoz, amelyek betiltották a TikTok használatát a kormányzati eszközökön és számítógépes hálózatokon. Bár a Trump-adminisztráció 2020-ban már kísérletet tett a legjövedelmezőbb alkalmazás használatának ellehetetlenítésére az Egyesült Államokban, a bíróságon végül nem állt meg a dolog; a kormány külföldi befektetésekkel foglalkozó bizottsága (CFIUS) ugyanakkor elrendelte a TikTok amerikai üzletének leválasztását, és a Reuters tudósítása szerint hónapok óta tárgyal a TikTok több mint 100 millió amerikai felhasználójának adataira vonatkozó garanciákról. Arról, hogy a kínai szabályozásnak alávetett gyártók játékai vagy alkalmazásai kinek és milyen adatainkat küldözgethetik, ebben a cikkben foglalkoztunk.

Közösség & HR

A Temuról szólt az első negyedév a hazai e-kereskedelemben

A hazánkban alig több mint fél éve megjelent kínai webshop mellett nehéz labdába rúgni a magyar kereskedőknek - derül ki egy ma közzétett kutatásból.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.