Sajtóértesülések szerint a Foxconn üzemében már sikeresen túlvannak az első strababíróságot vizsgáló teszteken is.

Egy esetleges almás hajtogatható mobilról már 2017-ben felreppentek az első pletykák, ám akkor még csak egy szabadalmi bejegyzés kapcsán. Utóbbiak jellemzője, hogy vagy évekkel később lesz belőlük valami, vagy éppen soha. Most viszont lényegesen konkrétabb információkat közölt a tajvani Economic Daily News.

Már gyurmázzák a jövőt

Az ázsiai gazdasági lap tűzhöz közelinek mondható, hiszen az Apple legjelentősebb szerződéses gyártópartnere nem más, mint a tajvani Foxconn. Az értesülések alapján utóbbi üzemében már sikeresen lezajlottak az első termékállóságot vizsgáló belső tesztek.

A cikk szerint rögtön két különböző kialakításon is dolgozik az Apple. Az egyikben a Samsung Galaxy Z Fliphez hasonló, vertikálisan hajló kijelző kap helyet, míg a másik két külön képernyővel érkezhet, amelyeket egymás mellé hajtva lehetne elérni a nagyobb képátlót.

Ezen kívül sok konkrétummal nem szolgál az anyag. A megjelenési dátummal kapcsolatban is meglehetősen óvatosan fogalmaznak az Economic Daily Newsnál, mivel azt vagy 2022 végére, vagy csak 2023-ra teszik. Hozzátéve, hogy ez is csak spekulációnak tekinthető egyelőre.

Egybevágó pletykák

A már említett 2017-es szabadalom után a napokban feltűnt egy újabb Apple- beadvány, ami némileg alátámasztja a tajvani lapértesüléseket. A múlt héten elfogadott dokumentum egy összecsukható kijelzővel ellátott eszközt ír le, amelynél "az elektronikus eszköz házának első és második része csuklópánt segítségével csatlakoztatható".

A hajtogatható-hajlítható iPhone-okkal kapcsolatos spekulációk felerősödését jelzi az is, hogy tavaly nyáron a korábban androidos, mostanában pedig inkább apple-ös szivárogtatásairól ismert Jon Prosser arról twitterezett, majd nyilatkozott, hogy a közeljövőben duplakijelzős telefonok várhatók Cupertinótól.

Persze az ilyesmikkel mindig érdemes óvatosan bánni, hiszen egy 2018-as szakértői elemzés már azt feltételezte, hogy 2020-ban debütálhat az Apple az első hajlítható kijelzős készülékével. És bár a tavalyi esztendőre rányomta a bélyegét a koronavírus, az szinte biztosra vehető, hogy nem ezért nem teljesedett be a 2018-as jóslat.

Konzumer tech

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.