De nem is kell elképzelni: Kína hamarosan ilyen lesz. Már most is közel 170 millió kamera figyeli az embereket a távol-keleti országban.

Peking állítólag már 2015-ben száz százalékban le volt fedve megfigyelőkamerákkal, de ez hamarosan egész Kínára igaz lesz. A TechNode egy kínai lap értesülésire és az IHS Markit becsléseire hivatkozva azt írja, hogy a kínai hatóságok 2020-ban már közel 630 millió kamerával figyelik folyamatosan állampolgáraik tevékenységét. Összehasonlításképpen: jelenleg Kínában 1,38 milliárdan élnek. Azaz majdnem minden két emberre jut majd egy kamera.

Ebben is Kína lesz a legnagyobb

Bár Kína a jelenlegi 170 milliós állományával is nagyon jól áll, egyelőre még Nagy-Britanniát tartják a legjobban bekamerázott országnak.

Kína azonban legalább olyan fontos kameragyártó, mint amekkora felhasználó. Az IHS markit adatai szerint ugyanis egy kínai gyártó, a Hangzhou Hikvision a világ legnagyobb kameragyártója. A CCTV kamerák és videomegfigyelő rendszerek piacának 21,4 százalékát birtokolja. Mindezt úgy sikerült elérnie, hogy 2012-ben még mindössze 8 százalék volt a részesedése.

A legfigyelemreméltóbb ebben az eredményben az, hogy a vállalat hatalmas piaci részesedését közel sem csak a nagy belső keresletnek köszönheti. Az amerikai piacon is jelentős szereplő, 8 százalékot meghaladó részesedéssel bír. TechNode ezzel kapcsolatban felidézi a The Wall Street Journal egy múlt a hónap első felében megjelent cikkét, amelyben az üzleti lap a Hikvision-kamerák biztonsági kockázataival is foglalkozott.

Jelenleg a kínai piac a legnagyobb, és az IHS szerint az fog a leggyorsabb ütemben bővül 2021-ig. A cég szerint a jelenleg 6,4 milliárd dollárosra becsült piac évi átlagban 12 százalékot meghaladó mértékben bővül. Az Egyesül Államok, ahol jelenleg mintegy 50 millió kamera van telepítve, 2,9 milliárdos piac, és mindössze 0,7 százalékos átlagos évi növekedést lát benne az IHS Markit.

A Hikvision bármely országban biztonsági kockázatot jelentene, különösen a nemzetbiztonságilag kiemelt területeken és kritikus infrastruktúráknál. A gyártóvállalatban ugyanis 42 százalékot a kínai állam birtokol. Ehhez képest – derítette ki az üzleti lap – a kamerákat használják amerikai katonai bázisokon, rendőrségi megfigyelő rendszereket építenek rá, és a kabuli nagykövetség rendszere is Hikvision eszközökre épült.

Nem a kamera a lényeg

A kamera önmagában nem sokat ér, de van más, ami problémássá teszi a Hikvision piaci súlyát. Lapunk is foglalkozott a szintén kínai Cloud Walk nevű céggel, amely a kínai rendőrségnek szállít mesterséges intelligenciára és prediktív analitikára épülő rendszereket. A cég szoftverei képesek az arc alapján történő azonosításra, tudják követni a megfigyelt személy mozgását, cselekedeteit. A folyamatot elemezve ráadásul azonosíthatja a cselekménysor kockázatait is – egyénekre lebontva. Innentől pedig csakis kapacitás kérdése a totális megfigyelés.

Ha mindezt lefordítjuk mondjuk egy katonai támaszpont megfigyelésére, akkor könnyű belátni, hogy mennyire egyszerű lenne beazonosítani a támaszpont készültségi szintjét akár csak az emberek mozgása alapján.

Cloud & big data

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.