Egyre élesebb kanyarokat vesz a kínai TikTok betilása vagy felvásárlása körüli cirkusz, Trump szerint az államot is részesedés illetné az üzletből.

A múlt hét vége óta minden a Trump-adminisztráció legújabb célpontjáról, a kínai tulajdonban működő TikTok közösségi alkalmazásról szól, amelynek az Egyesült Államok az egyik legfontosabb piaca. Az amerikai kormányzat szerint ebben az esetben is nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy az ottani állampolgárok személyes adatait kínai szerverekre továbbítják: Mike Pompeo külügyminiszter például csak annak javasolta a TikTok használatát, aki szeretné ezt az információt a kínai kommunista pártra bízni.

Múlt pénteken az amerikai elnök már az alkalmazás betiltásáról beszélt, amire egyelőre nem került sor, azonban vasárnap az amerikai külügyminiszter és a pénzügyminiszter is olyan intézkedéseket emlegetett, amelyek a külföldi (praktikusan kínai) szoftverek egy sokkal szélesebb körét érinthetik. Ahogy írtuk, ez egyelőre éppen hogy megtolta a kínai techcégek árfolyamát, mivel a befektetők arra számítanak, hogy ilyen esetben a kínai állam jelentős forrásokkal biztosítaná a szankcionált cégek növekedését, de a Huawei példájából kiindulva semmiképpen sem lenne számukra kellemes dolog.

A TikTok eközben azon igyekezett, hogy minél kisebb támadási felületet adjon az amerikai kormányzatnak. Szóba került a cég székhelyének Londonba helyezése, kinevezték vezérigazgatónak a Disney egy magas rangú amerikai menedzserét, lobbistákat toborznak, illetve folyamatosan növelik munkavállalóik számát és befektetőik részesedését az USA-ban. Ez egyelőre senkit sem hatott meg, a helyzetet viszont tovább bonyolította, hogy a Microsoft időközben tárgyalásokba kezdett az alkalmazás tulajdonosával, a kínai ByteDance-szel a társaság amerikai (és néhány más országban meglévő) üzletének megvásárlásáról.

Másfél hónap ilyen tempóban nagyon hosszú idő lesz

Trump elnök végül 45 napot adott a Microsoftnak az alkudozásra, vagyis a kilátásba helyezett szankciókat csak szeptember közepén tervezi bevezetni. Már ez is jelentős pálfordulás volt eredeti álláspontjához képest, amely szerint először hallani sem akart ilyen megállapodásról; nem sokkal később már arról lehetett olvasni, hogy a Fehér Házban azt is aggályosnak tartanák, ha olyan vállalat működtetné tovább az amerikai TikTokot, amely Kínában is jelen van, mivel az ilyen cégek piaci érdekeltségeik miatt a kínai cenzúra, megfigyelés és adatgyűjtés potenciális előmozdítói.

A Trump-adminisztráció egyik kereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro a CNN-nek adott interjújában azt is bedobta, hogy a Microsoftnak meg kellene szabadulnia minden kínai érdekeltéségtől, ha valóban felvásárolja a ByteDance tengerentúli üzletét. Bár a vállalat összes bevételét tekintve a kínai tevékenység alig 1 százalékos részesedéssel bír, a Microsoft így is több mint 6 ezer alkalmazottat foglalkoztat pekingi, sanghaji és szucsoui irodáiban, pekingi k+f központja pedig éppenséggel a vállalat egyik legfontosabb és legeredményesebb ilyen intézménye.

Közben Donald Trump sem pihent, és újabb követeléssel állt elő: az elnök egy sajátos logika mentén arra jutott, hogy az esetleges Microsoft-felvásárlás értékének egy jelentős része az amerikai államot illetné, mivel végső soron az teszi lehetővé a tranzakciót. Bár a beszámolókban idézett jogi szakértők minimum szokatlannak tartják, ha az állam a szabályozói jóváhagyás fejében részesedést kér magának, a tárgyalásokat semmiképpen sem egyszerűsíti egy-egy ilyen megszólalás az Egyesült Államok vezetőinek részéről.

A kínai sajtóban ezalatt harcias írások jelennek meg, amelyeknek az az üzenete, hogy Kína nem fogja eltűrni egy hazai technológiai cég egyszerű lenyúlását. Ennek értelmében Trump "America first" programja egy zéró összegű játszma, amelyben Kína a megadás és a halálig tartó küzdelem között választhat. Az állami hátterű lapok szerint az országnak megvannak a megfelelő eszközei, hogy válaszoljon rá, ha az amerikai fél komolyan gondolja a mostani "kirakati betörést"; emellett a Huawei és a kereskedelmi háborúban érintett többi cégük korábbi nehéz helyzetéről beszélnek, ami az aktuális amerikai technológiai fölényből és az USA nemzetközi befolyásából fakadt.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.