A teljes önvezetésre egyáltalán nem képes Full Self-Driving opcióért januártól 20 százalékkal többet kell fizetni az autótulajdonosoknak. Elon Musk további drágulást vetített előre.

A Tesla nem hagyományos autógyártói működését mi sem példázza jobban, mint az, hogy egy olyan jelentős döntésről, mint a most bejelentett áremelés nem egy PR-csapat által gondosan megfogalmazott sajtóközleményből értesülhetett a közvélemény, hanem az alapító-vezérigazgató nyúlfarknyi twitteres üzenetéből. Elon Musk persze ha akarná se támaszkodhatna a cég kommunikációs részlegére, mivel azt már régóta felszámolta. (Ennek járulékos következményeként a Teslát nem is tudják "kérdésekkel provokálni" a bővebb tájékoztatásra vágyó újságírók.)

 

 

Az autógyártó Full Self-Driving (FSD) funkciójának ára ennek megfelelően a korábbi 10 ezer dollárról 12 ezerre emelkedik - igaz, egyelőre csak az Egyesült Államokban. Az alapító másik kiegészítése szerint pedig szinte borítékolható, hogy nem ez lesz a végállomás, mivel Musk jelezte, hogy a technológia fejlesztésének mérföldköveit le fogja követni az árazás is. A cég legutóbbi emelése nem is olyan régen történt: 2020 novemberében nőtt ugyanis 8-ról 10 ezer dollárra az ár. 

Úgy önvezető, hogy nem az

A szó szerinti fordítás alapján teljes önvezető képességgel kecsegtető vezetéstámogatási rendszer egyelőre nagyon messze van a teljes autonómiától. Jelenleg a csomag jobbára automatikus sávváltást, parkolást, kanyarodástámogatást és néhány más kényelmi funkciót jelent, miközben a magasabb szintű képességek bevezetése egyelőre csak eltérő fejlesztési stádiumokban jár. 

Bár a marketinganyagokban ezt nyilván nem domborítja ki a vállalat, a funkcióról szóló hivatalos tájékoztatóban azért többször megjelenik, hogy az FSD használata mellett is fontos az útra koncentráló vezető megléte, aki folyamatosan a kormányon tartja a kezét, készen arra, hogy bármikor átvegye az algoritmustól az irányítást.

Az FSD képességeit rendszeres kritika éri a Teslákat ért különböző balesetek miatt, de a szoftveres bugok és a szabályozó testületek eljárásai, vizsgálatai sem tesznek túl jót a szolgáltatás imidzsének. A meglehetősen véleményes elnevezés kapcsán pedig Németországban már korábban született egy elmarasztaló bírósági döntés, miközben az USA-ban két szenátor többek között emiatt is kérte az illetékes FTC-t, hogy nézzen a cég és a sokszor meglehetősen vadakat nyilatkozó alapító körmére.

Konzumer tech

CIO Hungary 2025: hogyan válhat veszélyessé egy félrenevelt MI?

Beszámolónk harmadik része a 16. CIO Hungary konferencia második napjáról, ahol a stresszes témák mellett a stresszcsökkentésről is sokat megtudhattunk.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.