Az Amazon alapítója nagyot hajrázik a milliárdosok űrversenyében, ő maga is részt vesz űripari cége, a Blue Origin első emberes repülésén.
Hirdetés
 

Bezos az Instagramon jelentette be, hogy még ezen a nyáron öccsével, Mark Bezosszal együtt az űrbe megy a Blue Origin első emberes repülése során. Az Amazon alapítójának űripari vállalata több mint 20 éve működik, a július 20-ára tervezett misszió pedig a New Shepard nevű, hatodik éve fejlesztett hordozórakéta első ilyen útja lenne. A Blue Origin erre a függőlegesen fel- és leszálló (VTVL), legénység szállítására is alkalmas eszközre alapozná szuborbitális űrtursztikai és -kereskedelmi rendszerét, ami az orbitális repüléssel szemben csak egy bizonyos magasságig repül, majd visszatér a motorok leállítását követően.

Ahogy a legtöbb kommentár kiemeli, ezzel Bezos lesz az első űrmilliárdos, aki saját maga is megjárja majd a világűrt. Így ha minden a tervek szerint alakul, megelőzi Elon Muskot és Richard Bransont, akik szintén elképesztő pénzeket öntöttek űripari cégeikbe, a SpaceX-be és a Virgin Galacticba. Bár ezek a társaságok, beleértve a Blue Origint is, nem pontosan ugyanolyan vízió mentén versenyeznek egymással, sok tekintetben (például egyes NASA-projektekben) egymás közvetlen riválisai, az alapítók pedig időnként nyilvánvalóvá teszik, hogy az űrvállalatok fejlődése nem mentes a személyes versengésüktől sem.

Az idézett Instagram-üzenetben Bezos azt írja, hogy ötéves kora óta az űrutazásról álmodozik, most pedig legjobb barátjával, a testvérével együtt élheti majd át a legnagyobb kalandot. A New Shepard rakéta eddigi tesztjei során már a 100 kilométeres magasságot (az úgynevezett Kármán-vonalat) is átlépte, és sikeresen vissza is tért a kijelölt területre. A hírek szerint a kapszula működésével és földet érésével sem volt probléma, bár eddig embereket nem, csak különféle "hasznos terhet" pakoltak bele.

Több időt szakít majd az ilyesmire

A Bezos-testvérekhez csatlakozhat majd egy két nap múlva tartott, élő online aukció győztese is a júliusi repülésen. Erre a netes licitálás már meg is kezdődött, és a Blue Origin közlése szerint elérte a 2,8 millió dollárt 143 ország közel 6 ezer résztvevőjével. A nyertes ajánlat összegét az űrvállalat Club for the Future alapítványának ajánlják majd fel, hogy ezzel is segítsenek inspirálni a jövő generációit a természettudományokban, a technológiai területen, a műszaki tudományokban vagy a matematika vonalán.

Jeff Bezos még februárban, az Amazon új rekordot jelentő negyedéves eredményeinek közlésekor hozta nyilvánosságra, hogy a nyáron leköszön vezérigazgatói tisztségéből, és az óriásvállalat elnökeként (executive chairman) folytatja. Bár a világ leggazdagabb embereként már jóval korábban hátralépett a napi szintű operatív feladatoktól, az executive chairman pozícióval együtt továbbra is Bezosnál marad a vállalati stratégia alakítása. Ugyanakkor jobban koncentrálni kíván az olyan projektjeire, mint amilyen a Blue Origin – ez a júliusi űrutazással úgy tűnik, hogy egyelőre sikerül is neki.

Piaci hírek

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.