Az online kereskedő a márciusban felvásárolt Veeqo nevű startup többplatformos rendszerét tette ingyenessé.

Ingyenessé teszi az Amazon egy idén megszerzett e-kereskedelmi menedzsmentszoftverét. A döntés érdekessége, hogy a márciusban felvásárolt Veeqo nevű startup megoldásának díjmentes használatát nem korlátozzák az Amazon platformjára. Azok a vállalkozások is ingyenesen használhatják, melyek az Amazonnal párhuzamosan valamelyik rivális platformot, például a Shopify-t, az eBay-t vagy az Etsyt is használják értékesítési csatornaként.

A döntés sokakat meglepett, hiszen az Amazon nem éppen a nagylelkűségéről híres. A héten például Kalifornia állam indított trösztellenes pert a vállalattal szemben, mert az a vád szerint tiltja a partner kereskedőcégeknek, hogy más platformokon vagy saját weboldalukon olcsóbban adják a termékeiket, mint az Amazon online áruházában.

Egy piacelemző azzal magyarázta a mostani döntést, hogy Jeff Bezos vállalata főleg a Shopify-jal szemben akarja erősíteni a pozícióit az e-kereskedelmi cégek körében. Utóbbi ugyanis készségesebben segít partnereinek online áruházakat létrehozni és akár más platformon keresztül is értékesíteni.

Harc a partnerekért

Érzékelhetően egyre fontosabbak a nagy e-kereskedelmi platformoknak a partner kereskedő cégek számára nyújtott szolgáltatások. Az Amazon áprilisban indította a Buy with Prime szolgáltatást. Az ehhez csatlakozó cégek saját üzemeltetésű webáruházaikban is kínálhatják az Amazon gyors szállítási szolgáltatását. A mostani döntés is azt célozhatja, hogy a kereskedelmi vállalkozásoknak vonzóbbá tegyék az Amazon platformját.

Egyelőre a Veeqo menedzsmenteszközeit az USA-ban és az Egyesült Királyságban érhetik el ingyenesen a partnercégek. Ez komoly megtakarítás jelenthet azoknak a vállalkozásoknak, amelyek több platformot akarnak egyszerre kezelni, a szofver ára ugyanis átlagosan havi 450 dollár körül mozgott.

A Veeqo segít a platformok menedzselésében, valamint támogatja a kiszállítási költségek optimalizálását: a szállítmányozási cégek (UPS, FedEx, DHL stb.) közül ki lehet választani azt, amely az adott megrendeléshez a legkedvezőbb kiszállítási árat kínálja.

Az ígéretek szerint a Veeqo a következő hónapokban további ingyenes funkciókkal bővül. Ilyen lesz például a készletkezelés, amellyel az értékesítő cégek automatizáltan követhetik nyomon a készleteiket több e-kereskedelmi platformon. Kap majd egy olyan modult is, amely emailben feladja a beszállítóknak a rendeléseket, és folyamatosan szinkronizálja a készleteket az Amazonon, az eBay-en, az Etsyn és a Shopify-on.

Szintén még az idén érkezik a szkennerrel és mobilalkalmazással kezelhető komissiózás, amivel pontosabban állíthatók össze a megrendelések, valamint egy olyan reporting eszköz, ami az aktuális helyzetre vonatkozó kimutatások mellett előrejelzésekre is alkalmas. Arról egyelőre nincs információ, hogy mikor lesz globálisan elérhető a szolgáltatáscsomag.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.