A magyarok többsége akkor vesz új telefont, ha az előző meghibásodik, maximum 200 ezer forintot szánnak vásárlásra, valamint fontos szempont a márka és a kamera - derül ki egy friss közvéleménykutatásból.

A hazai mobiltelefon-beszerzési szokásokat igyekezett feltérképezni a MediaMarkt és az Opinio reprezentatív online kutatása. A most közzétett eredményekből többek között kiderül, hogy a fiatalok egyre inkább műszaki áruházban szeretnek vásárolni, tokot szinte mindenki vesz, biztosítást azonban nagyon kevesen kötnek készülékükre.

Inkább kényszerből vásárolunk

A friss, 2024 júliusi megkérdezés alapján hiba tölt napi szinten hosszú órákat a telefon nyomkodásával egy átlagos fogyasztó, a magyarok nagy többsége (60%) csak akkor vásárol új mobilt, ha a régi meghibásodik, vagy összetörik. Szemmel látható arányt (12%) képviselnek ugyanakkor azok is, akik a hűségidő lejárta után néznek új készülék után. Mindössze 9 százalék mondta azt, hogy azért vesz újat, mert megunta az előzőt, technoőrültnek pedig csak a válaszadók 4 százaléka tekinthető, akik azért váltanak, mert mindig a legmodernebb technológiát szeretnék a zsebükben tudni.

A felmérés készítői érdekességként jelölték meg, hogy az alacsonyabb végzettségűek ragaszkodnak jobban ahhoz, hogy 1-2 évente új telefont vegyenek, akkor is, ha a korábbinak kutya baja. A nyolc általánost végzettek 27 százaléka, a szakmunkás végzettségűek negyede tesz így, míg a diplomások közül csak minden kilencedik. 

Az ár az úr

A vásárlásnál figyelembe vett szempontokkal kapcsolatban 73 százalék úgy nyilatkozott, hogy a jó ár/érték arány jelenti a legfőbb vonzerőt, 28 százalékuk esetében pedig kulcskérdés az alacsony ár is. Ugyanannyian, 38 százaléknyian vannak azok, akik márka alapján választanak, illetve azok, akiknek a kamera minősége fontos. A termékdizájn ugyanakkor csak a megkérdezettek 17 százalékánál szerepel a vásárlási kritériumok listáján. Az nem meglepő, hogy utóbbi leginkább a fiataloknak fontos.

A magyarok több mint kétharmada maximum 200 ezer forintot szánna telefon vásárlásra, sőt, azok vannak a legtöbben (42%), akik százezer alatt megúsznák az egész kalandot. A nők és az idősek a leginkább spórolósak e tekintetben, a férfiak és a fiatalok többet hajlandók áldozni a kinézett készülékért. A csúcskategóriás modelleket kevesen enged(het)ik meg maguknak: 300-400 ezer forint körül csak 7 százalék adna ki egy telefonra, a 400 ezer feletti összeget pedig 4 százalék hajlandó fizetni.  

A MediaMarkt felmérése szerint a lakosság fele (51%) közvetlenül a szolgáltatónál vásárol telefont, ezt követik népszerűségben a műszaki áruházak (17%) és az online shopok (16%).

Tokot honfitársaink 84 százaléka, védőfóliát pedig 71 százalék vásárol mobiljához. Talán előbbi adatoknak tudható be, hogy biztosítást a magyar vásárlók 65 százaléka egyáltalán nem köt készülékére, 44 százalék pedig még csak nem is gondolt erre a lehetőségre. A rendszeresen biztosítást kötők aránya itthon alig éri el a 9 százalékot.

Konzumer tech

Meglepetés! Elhülyít minket a ChatGPT használata

Az MIT tudósainak frissen publikált kutatása megerősíti azokat az aggodalmakat, miszerint annyira nem tesz jót az agyműködésünknek, ha túlzottan a generatív algoritmusokra bízzuk magunkat.
 
Hirdetés

Cyber Threat Intelligence: üzleti előny a sötét adatokból

Egyetlen kompromittált jelszó. Egy belépési pont, amit már nem használnak. Egy korábbi alkalmazott adatszivárgása. Ezek ma már nem csupán technikai hibák, hanem valós üzleti fenyegetések, amelyek a digitális alvilág piacán előbb bukkannak fel, mint ahogy a cég egyáltalán észrevenné.

A digitális támadások célpontjai ma már nem feltétlenül azok a vállalatok, amelyektől a támadók adatokat vagy pénzt akarnak szerezni. Elég, ha a támadás egyik láncszeme nem védett – az elkövetők ezen keresztül lépnek be a rendszerbe. És ez a láncszem gyakran nem is belül van.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Miért kell az üzleti intelligenciának megelőznie az MI bevezetését?

A felfokozott várakozásokhoz képest kiábrándító az MI-bevezetések valósága, ebben pedig a fő bűnös a rossz adatminőség és nem megfelelő adatinfrastruktúra.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.