Jövőre az egész bolygón 4 millió 5G-s előfizetésre számítanak, öt év múlva viszont már több mint egymilliárd kapcsolatot használnak majd.

Egyelőre csak a legelső kereskedelmi 5G-s hálózatok üzembe állítása van napirenden, a technológia azonban az esetenként igen jelentős szolgáltatói költségek ellenére is villámgyorsan terjed majd a következő években. A legutóbbi Ericsson Mobility Report előrejelzése alapján ez azt jelenti, hogy 2019-ben még csak 4 millió körül lesz az 5G-s kapcsolatok száma, 2023-ban viszont már több mint egymilliárd ilyen előfizetést prognosztizálnak.

Ennek isköszönhető, hogy a mobilos adatforgalom a következő öt évben több mint hatszorosára növekedhet; az arányokat érzékelteti, hogy az Ericsson tanulmánya szerint már idén tavasszal is 5,5 milliárd szélessávú mobil előfizetés működött világszerte, vagyis a húszszor gyorsabb 5G-s kapcsolatok úgy dobják meg ilyen arányban a forgalmat, hogy az összes (és akkor már 95 százalékban szélessávú kapcsolatot biztosító) kártya ötöd-hatod részét teszik majd ki.

Az Ericsson Mobility Report egyébként 7,9 milliárd mobil előfizetést jelez az idei első negyedév végére, amiből közel 100 milliót kötöttek az év első három hónapjában. Az egyes régiókat tekintve az ázsiai és csendes-óceáni térségre úgy jut a legtöbb, több mint másfél milliárd előfizetés, hogy Kínát és Indiát a statisztika nem is számítja ide. Előbbi egymagában is második, utóbbi pedig harmadik a listán, és hasonló nagyságrendben mozog.

Nálunk egyelőre az LTE-korszak következik

A mobil előfizetések száma nagyon sok helyen már simán meghaladja a felnőtt lakosság létszámát, amibe persze az inaktív előfizetéseket és a több kártyával operáló felhasználókat is bele kell érteni. A globális penetráció a tanulmány szerint 104 százalékos volt március végén, Közép- és Kelet-Európában pedig minden más térségnél magasabban, 142 százalékon állt. A világátlagtól csak Afrika és india volt némileg elmaradva.

Visszatérve az 5G technológia terjedésére, 2023-ra egyértelműen Észak- Amerika áll majd a legjobban ebben a tekintetben: az Ericsson Mobility Report előrejelzésében az ottani mobil előfizetések majdnem fele akkorra már 5G-s szolgáltatással működhet. Európában, különösen pedig Közép- és Kelet-Európában az LTE lesz a domináns technológia, ami az egy főre jutó adatforgalom tekintetében is az észak-amerikai szint alig felét jelenti majd.

Amiben Ézsak-Amerika még 2023-ban is jóval elmarad Európa, különösen pedig Ázsia mögött, az a mobil IoT kapcsolatok száma lesz. A tanulmány szerint már most is 17,5 milliárd hálózatra kapcsolódó eszköz működik világszerte, ami 11 százalékos átlagos éves növekedési ütemmel elhagyja majd a 31 milliárdot is öt év alatt, köszönhetően a nagyszabású telepítéseknek és az egyre olcsóbbá váló alkatrészeknek.

A legutóbbi Ericsson Mobility Report innen érhető el PDF formában.

Konzumer tech

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.