Végzős egyetemistákat és junior programozókat várnak háromfős csapatokban. Nem csak kódolni kell.
Hirdetés
 

Egy lelkes csapat, a Tech Embassy immár harmadszor hirdette meg a ChaosStack nevű programozóversenyt még tanuló és junior programozóknak. Már lehet jelentkezni az online előválogatóra, amelyen kiválasztják azokat a háromfős csapatokat, melyek az élő versenyen részt vehetnek. Az előválogató feladatát március 24-éig kell beküldeni. A március 30-án sorra kerülő élő fordulóban a legjobb 17 csapat vehet részt. Az élő fordulóban a csapatoknak 12 órájuk van arra, hogy megoldják a feladatokat.

Valós feladatok, valós körülmények

A versenyt BME-s informatikus hallgatók alapították, akik bármilyen programozási versenyen is indultak, nem érezték, hogy az a munkaerőpiac és az elméleti tudás között megfelelő hídként szolgált volna. Így aztán kitalálták a ChaosStacket, amely már közel sem csak programozóverseny. A feladatok a csapatok általános problémamegoldó képességeit mérik olyan körülmények között, melyek szimulálják a valós munkakörnyezetet, valamint az ottani napi kihívásokat. Egy jó fejlesztő ugyanis amellett, hogy kitartó, képes komplex problémákat értelmezni, alkalmazkodik a rendelkezésre álló erőforrásokhoz, valamint az egyéb, ügyfélspecifikus megkötésekhez is.

A verseny feladatai valós problémák, melyeket a verseny szponzorai (idén a Docler Holding, a Bosch, a Semilab, az OTP Bank, az EPAM, a Continental és a Cogito állt verseny mellé) állítanak össze, a megoldást mentorokkal segítik, és szakembereik is értékelik a végeredményt.

Nincs kötött szakterület, ahogy a főállású programozók is akár napon belül többféle feladattal szembesülnek. A szervezők backend, mesterséges intelligencia, frontend, computer vision vagy architektúratervezési területéről is készülnek feladatokkal. Lehet például olyan feladat, melyben személyre szabható híroldalt kell készíteni egy startup számára, vagy amelyben Pokémon Go-hoz kapcsolódó pokedexet, azaz edzőalkalmazást kell fejleszteni. A feladatok sokszínűsége miatt érdemes multidiszciplináris csapatokat összeállítani. A feladatokhoz bármilyen programozási nyelv használható.

A szervezők a csapatépítésben is segítenek

A szervezők segítenek a csapatok összehozásában is. Ha valaki szeretne indulni, de nincs csapata, a verseny Facebook-oldalán jelezheti egy #teamsearch hashtagű bejegyzéssel, vagy levelet írhat a [email protected] címre.

Az első díj 300 ezer forint, a második hely 150 ezer, a harmadik 50 ezer. Az élő forduló lebonyolításánál a résztvevők teljes ellátást kapnak, csak a gépüket kell vinniük.

A versenyre a Facebookon lehet regisztrálni.

Közösség & HR

Egy év alatt ötödével hízott a félvezetőpiac

A szegmenst természetesen az MI-hájp legnagyobb haszonélvezője, az Nvidia dominálja, de azért a többiek se jártak rosszul.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.