A szakértők szerint a most bejelentett korlátozások hatása csak hónapok múlva lehet látványos, különösen, hogy még tovább bővülhet a korlátozások alá vont termékek köre.
Hirdetés
 

Az Egyesült Államok csütörtökön, az Ukrajna elleni orosz inváziót követően jelentette be a náluk gyártott termékek, illetve az amerikai technológiával készült, de más országokban előállított eszközök széles skálájának korlátozását az Oroszországba irányuló exportban. Az amerikai vállalatoknak innentől engedélyt kell szerezniük a számítógépek, szenzorok, lézerek, navigációs eszközök, vagy például a távközlési, repülési és tengerészeti berendezések értékesítésére, de ezeket az engedélykérelmeket szinte minden esetben el fogják utasítani.

A Reuters gazdasági és jogi szakértők véleménye alapján közölt összeállítást arról, hogy mindez hogyan érinti majd az amerikai ipart, illetve magát Oroszországot. A korlátozások alá vont termékek és technológiák körét már most is "elsöprőnek" nevezik, hozzátéve, hogy semmi akadálya nem lesz még jobban kibővíteni a szankciókat. Az új szabályok az amerikai felszerelést használó gyártóvállalatokat is arra kényszeríti világszerte, hogy az orosz szállítások előtt amerikai licencet kérjenek: itt ugyanarról van szó, mint a kínai Huawei szállítóira vonatkozó, utóbb pusztító hatásúnak bizonyult intézkedések esetében.

A hírügynökségnek nyilatkozó szakértők szerint sok vállalat dönthet úgy, hogy óvatosságból függeszti fel az összes oroszországi értékesítést. Az amerikai csipgyártókat képviselő Semiconductor Industry Association (SIA) 2019-es adataiban 25 milliárd dolláros forgalom szerepel az orosz kommunikációs és technológiai beszerzéseknél. Bár az Egyesült Államokból közvetlenül Oroszországba irányuló export tavaly körülbelül 6,4 milliárd dollárra korlátozódott (főleg gépekről és járművekről van szó), a közvetett hatások ennél sokkal tovább gyűrűznek.

Fontos lenne, hogy Dél-Korea is beszálljon

Az amerikai technológia sok, Ázsiában gyártott és az orosz piacra szánt termék előállításában jelenik meg, ráadásul az Európai Unió tagállamai, az Egyesült Királyság, Kanada, Japán, Ausztrália és Új-Zéland is hasonló exportkorlátozásokat vezet be. Ez praktikusan befagyasztja az orosz technikát azon a szinten, ahol jelenleg áll; a szankciók hatása persze lassan eszkalálódik, de hónapok múlva már fájdalmasak lehetnek a kereskedelmi korlátozások.

Ezek egyébként nem annyira átfogóak, mint az Iránnal vagy Észak-Koreával szembeni lépések, mégis látványosabb következményekkel járhatnak, mert Oroszország jobban összefonódik a világgazdasággal. A Reuters külön kemeli, hogy a háztartási elektronikai cikkek vagy a repülésbiztonsághoz szükséges megoldások egyelőre nem szerepel az amerikaiak tiltólistáján, mint ahogy a konzumer titkosítási technológiákat sem tették rá, ezt pedig a nyilatkozók annak jeleként értelmezik, hogy az USA és szövetségesei nem akarják hátrányba hozni az oroszországi tüntetőket és a médiát.

Külön érdemes megjegyezni, hogy Dél-Korea ebben az esetben nem szerepel az amerikaiak partnerei között, bár fontos szerepe lenne abban, hogy megakadályozzák Oroszország csipekkel való ellátását. A koreaiak ugyancsak csütörtökön jelentették be, hogy csatlakoznának bizonyos meg nem határozott, többoldalú gazdasági szankciókhoz, de nem fontolgatnak egyoldalú intézkedéseket. A szakértők arra számítanak, hogy a kínai techvállalatok megpróbálhatják betölteni a most támadt űrt, de sokukat elriasztják majd az amerikai szabályok, Kína pedig amúgy sem képes kielégíteni az orosz katonai szükségleteket a legfejlettebb csipek tekintetében.

Közben a tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója is bejelentette, hogy teljes mértékben elkötelezett az új exportellenőrzési szabályok betartása mellett, miután a tajvani kormány csatlakozott az Oroszországgal szemben kiszabott nemzetközi szankciókhoz. A vállalat hangsúlyozta, hogy szigorú exportellenőrzési rendszerrel rendelkezik, amelyik magában foglalja az átfogó értékelési és felülvizsgálati folyamatot a korlátozások betartásának biztosítására.

Piaci hírek

Az Egyesült Arab Emírségek bevásárolta magát a Trumpok kriptócégébe

A The Wall Street Journal derítette ki, hogy a közel-keleti ország legnagyobb vagyonalapja vette meg a World Liberty Financial közel felét. A látszat az, hogy cserébe fejlett Nvidia csipeket is vehettek…
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.