Egy amerikai kutatócsapat szoftveres vizsgálata a korábbi becslésekhez képest legalább egy nagyságrenddel több részecskét mutatott ki több népszerű gyártó termékében.

Lényegesen több apró műanyagdarabka úszkál a palackozott vízben annál, amit a korábbi becslések alapján gondolni lehetett - állítja egy nemrégiben publikált tanulmány. A Columbia Egyetem fiatal kutatókból álló csapatának eljárása több szempontból is jobb, mint azok a módszerek, amelyekkel eddig próbálták felmérni a nem kívánatos részecskék sűrűségét. 

A mikro- és nanoméretű műanyag részecskék egészségre, környezetre gyakorolt hatása egyelőre még meglehetősen képlékeny kutatási terület, ám ennek egyik oka pont az, hogy ezeket az elemeket nagyon nehéz pontosan beazonosítani és megszámolni.

Az amerikai kutatók három ott népszerű ásványvízmárka tartalmát vizsgálták meg, és mint kiderült, a korábbi becsléseknél 10-100-szor több műanyagdarabka van a palackozott vízben. Mindez számszerűleg átlagosan 240 ezer részecskét jelent literenként. Ezek mintegy 90 százaléka nanoplasztik volt, azaz olyan műanyagdarab, amelynek mérete nem éri el az egy mikront (0,001 mm).

A nanorészecskék eddig körülményes felmérését és azonosítását a csapat által elsőként bevetett stimulált Raman-spektroszkópia (SRS) tette könyebbé. Ennek lényege, hogy a mintát többféle lézerrel "lövik", amelyek úgy vannak kalibrálva, hogy csak bizonyos molekulák rezonáljanak rá. Ezeket a reakciókat rögzítik, majd egy számítógépes algoritmus elemzi ki az adatokat.

A projekt során a kutatók összesen hét műanyagfajtát tanítottak be az algoritmusnak, amely az elvégzett tesztek során több mint 96 százalékos azonosítási aránnyal dolgozott. Ráadásul a hamis pozitív eredmények aránya sem haaldta meg az egy százalékot. Az eljárás további előnye a hagyományos Raman-módszerhez képest, hogy napok helyett mindössze néhány óra alatt elkészül az eredmény.

Van ott még, ahonnan ez jött!

Ahogy azonban a tanulmányból kiderül, a most bevetett módszeren is van még mit finomítani. A szoftver ugyanis az SRS segítségével leképezett összes részecskének csak mintegy 10 százalékát tudta azonosítani. Ahogy ezzel kapcsolatban a projekt egyik tagja a The Register megkeresésére elmondta: a többi lehetett szerves, vagy szervetlen részecske, beleértve olyan műanyagokat is, amelyek nem voltak azon hét típus között, amelyek azonosítására az algoritmust betanították.

Az elvégzett vizsgálatok a részecskék száma mellett azok összetétele szempontjából is némileg meglepő eredményeket hoztak. A mintákban ugyanis nagyon sokféle műanyagot találtak. A csomagolást alkotó polietilén-tereftalát, ismertebb nevén PET például csak a második leggyakoribb típus volt. Az előfordulási versenyt egy olyan szintetikus poliamid nyerte, amelyet gyakran használnak ipari vízszűrő rendszerekben.

A csapat a közeljövőben tervezi egy hasonló elemzés elvégzését a csapvízzel is, amely a tudomány jelenlegi állása szerint lényegesen kevesebb mikroműanyagot tartalmaz, mint a boltokban árult palackozott változat. Hosszabb távon viszont tervben van az SRS-módszer kiterjesztése levegőminták és biológiai szövetek szennyezettségi fokának mérésére is. 

Konzumer tech

Lyuk hátán lyuk a Nagy Kínai Tűzfal mögötti kormányzati weboldalak többsége

Miközben a fél világ Peking hallgatózásától retteg, a kínai rendszerek tele vannak súlyos biztonsági résekkel, melyek eredője: a trehányság.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.