A zenei szolgáltató frissen bejegyzett szabadalma többek között a felhasználó hangjának elemzése alapján döntene arról, melyik zeneszám passzol leginkább annak aktuális lelkiállapotához.

Közel két évvel ezelőtt adta be a Spotify azt a szabadalmi kérvényt, amelyre csak idén bólintott rá az USA illetékes hivatala. Az ebben leírtak alapján a svéd zenei szolgáltató abban gondolkodik, hogy a felhasználótól származó beszédhangokat és zörejeket elemezve finomítsa ajánlási rendszerét.

Hangulathoz illő számot ajánlanának

Az egyelőre csak papíron létező rendszer úgy működne, hogy a rögzített hangok analizálásával az algoritmus nem csupán az éppen beszélő személy nemét, korát, sőt akcentusát igyekezne minél jobban kitalálni, hanem annak aktuális érzelmi állapotát is. Mindez kiegészülne azzal a plusz információval, ami a háttérzajokból szűrhető le. Így például az, hogy a zenére vágyó személy egyedül, kisebb társaságban, esetleg egy buli közepén van-e éppen, illetve az is, hogy buszon ül, iskolában van, esetleg egy parkban pihen.

 

A Spotify dalválasztó algoritmusának sematikus működési ábrája (forrás: US Patent Office)

 

Beadványában a cég azzal magyarázta az elképzelés szükségességét, hogy a hasonló szolgáltatásoknál általában rendszerbe állított ajánlási algoritmusok nem képesek a megfelelő eredmény prezentálására. Ennek egyik oka, hogy a szolgáltatók elsősorban olyan információkra építhetnek, amelyeket maguknak a felhasználóknak kell különböző módokon rendelkezésre bocsátani. Ez viszont szükségszerűen hosszadalmas, körülményes folyamat, ami miatt a begyűjtött adatmennyiség sem lehet megfelelően gazdag.

Egyelőre az nem világos, hogy van-e már a Spotify terveiben konkrét ütemterv a most szabadalmaztatott eljárás gyakorlati bevezetésére a mobilos és/vagy desktopos változatoknál. A cég a hír kapcsán további tájékoztatást kérő újságírói megkeresésekre csak annyit közölt, hogy a Spotify százas nagyságrendben ad be hasonló innovációs terveket, amelyek közül csak némelyik jut el a konkrét implementálás fázisába. A hangulatunkat megtippelő ajánlási rendszerrel kapcsolatban pedig egyelőre nem kívántak érdemben nyilatkozni.

Indulhat a karaoke?

Való igaz, a Spotify igen szorgos vállalatnak tekinthető szabalmi témában. Múlt év szeptemberében például egy olyan beadványuk kapott zöld jelzést, amely karaoke-partit képes csinálni a hagyományos zenelejátszó szolgáltatásból. Ebben a kiválaszott zeneszámra a felhasználó automatikusan ráénekelhetné a saját változatát.

Sőt ennél frissebb példát is lehet találni, hiszen múlt hét elején egy másik ötlet is átment a hivatal jóváhagyási procedúráján. Ebben a cég azt próbálja megvalósítani, hogy testedzés, például futás során annak intenzitásához passzolva érkezzen az aláfestő muzsika. Azaz lassú kocogásnál nyugodtabb ütemű dalt keverhet be az algoritmus, intezív sprintelések közben pedig a zene is dinamikusabbra váltana.

Cloud & big data

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.