Végre dönthetünk úgy, hogy nem kérjük azonnal a legújabb frissítést. A több mint egy hónapos "kegyelmi állapot" alatt az esetleges problémák is kiderülhetnek.

Tavaly októberben adta ki az első olyan hibajavító csomagját a Microsoft, amelyben már az átalakított frissítési metódust alkalmazta. Azt azonban nem oldotta meg, ami a legtöbb felhasználót zavarta: azt ugyanis, hogy az operációs rendszer automatikus ellenőrzi, hogy érkezett-e frissítés, és azt telepíti, ha tetszik a felhasználónak, ha nem.

Csak annyi engedmény volt, hogy a felhasználó időzíthette a procedúra indítását, így legalább nem ment el a gép szó nélkül munka közben frissülni. Ha azonban épp nem vette észre, hogy a gép újra akar indulni, előfordult az is, hogy a Windows szó nélkül elindította a frissítési folyamatot.

Alap a friss OS

Kétségtelen, hogy az IT-biztonság egyik alapvető szabálya, hogy mindig up-to-date legyen az operációs rendszer. Csakhogy ezt az alapszabályt azért érdemes ésszel alkalmazni. Nem egyszer fordult elő ugyanis, hogy maga a javítás olyan hibát tartalmazott, ami több kárt okozott, mint amennyi veszéllyel járt volna, ha a felhasználó elhalasztja a frissítést. Legutóbb például decemberben adtak ki egy olyan javítást, amivel egy korábbi – szintén automatikusan telepített – frissítő csomag hibáját szüntették meg.

A Windows 10 kikényszerített frissítése szinte a kezdetektől probléma, vitatták is elegen. A legfőbb ellenvetés épp az volt, hogy a felhasználó nem tud tájékozódni arról, hogy a frissítések nem borítják-e fel a rendszert. A Microsoft azonban azt az álláspontot képviselte, hogy minimalizálni kell a frissítések elmaradásából eredő veszélyeket, így nem változtatott. Eddig.

A kényszer nem megoldás

Úgy tűnik ugyanis, hogy végre eljutottak Redmondig a felhasználók érvei. Az új, rengeteg újdonságot hozó, egyelőre még preview-ban létező kiadás, a Build 15002 for PC ugyanis megszünteti az azonnali frissítések kényszerét.

Két fontos változás is jön, melyek a Professional, az Education és az Enterprise változatban érhetők el. Egyrészt a Windows Update alatt beállítható, hogy az aktuális frissítések ne települjenek automatikusan. A halasztás azonban csak időleges: maximum 35 napig lehet várni. Másrészt magát a frissítést is sokkal jobban lehet majd finomhangolni: a felhasználó választhat ugyanis, hogy a javítócsomagok telepítésekor a driverek frissüljenek-e vagy sem.

A Windows Update beállítási oldalára egy új ikon is feltettek, amely azonnal mutatja a frissítések állapotát. Emellett javítottak a rendszer logikáján is: pontosabban érzékeli, ha a képernyő aktív, és olyankor nem indítja újra a rendszert.

Biztonság

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.