Ez a jármű valóban autó – még ha némileg futurisztikus is –, és valóban repül, nem is akárhogy.

Egy szlovák startup épített egy kétüléses, 140 lóerős, 1,6 literes BMW motorral szerelt autót, ami propelleres hajtással tud repülni. És nem is akárhogyan tud: a pozsonyi Klein Vision (nevét az alapító főkonstruktőréről, a cikkünk nyitóképén is látható Stefan Kleinről kapta) nem túl fantáziadús nevű AirCarjának hatótávolsága állítólag 1000 km lesz. A startup közleménye megadja a jármű egyéb paramétereit is: önsúlya 1100 kg, és 200 kg hasznos terhet tud szállítani, amihez óránként 18 liter üzemanyagot kell elégetnie.

Extrém autónak is elmegy

Az átalakuláshoz mindössze 3 percre van szüksége, és utána, ha van kb. 300 m hosszú szabad terep (eddig betonon kísérleteztek, a pöstyéni reptéren), már szállhat is felfele, hogy maximum 200 km/h sebességgel hasítsa az eget.

Bár az AirCar kialakítását futurisztikusnak mondják, ebből a szempontból meg sem közelíti a japán SkyDrive autóra csak nyomokban emlékeztető guruló-repülő járművét, ami egyébként még messze nem tart ott, ahol az AirCar. A szlovákok ugyanis bejelentették, hogy akár fél éven belül meg tudják kezdeni a gyártást, mivel a jármű átment a szükséges teszteken. Az első modell 300 LE-s motort fog kapni, és ha lehet hinni a startup győzelmi jelentésének, már vannak rá vevők is.

A Klein Vision alábbi videófelvételén, amely a legújabb tesztrepülésről készült Pöstyénben, jól látható, hogyan is kell majd elképzelni a járművet. Az autó hátsó terelőszárnya hátracsúszik, ekkor szabaddá válnak a szárnyak, melyek két oldalra szétnyílnak. Innentől pedig minden úgy megy, mint a repülőgépeknél, az autó felgyorsul a betonon, majd elemelkedik a földről. A landolás is teljesen klasszikus módon történik: a repülő először a hátsó kerekeit teszik le, majd az elsőket, majd megáll.
 


Kleinék egyébként ott látják az univerzális járművük legfőbb előnyét, hogy megoldja a városoktól távol eső repülőterek és a település közti összeköttetés egyik problémáját, tudniillik kisrepülővel sem lehet a belvárosban parkolni, és az autót sem lehet elvini egy repülős útra. Bár gyanítható, hogy az AirCar tipikus vásárlóinak nem okoz problémát kifizetni egy reptéri taxit, bérelt autót vagy egy őrzött parkolót, kétségtelen, hogy egy ilyen "kétéltűvel" sokkal rugalmasabb és kényelmesebb lesz a rövid távú utazás. Anton Zajac, a Klein Vision társalapítója, befektetője is azt hangsúlyozta, hogy olyan közlekedési eszközről van szó, ami szervesen illeszkedik az urbanizált életvitelhez: bármilyen városi célpont megközelíthető vele az irodától a bevásárlóközponton át a szállodáig, ahol egy normál parkolóhelyen elfér.

Autóiparban dolgozott, a repülés a hobbija

A startup egyik alapítójában és fő konstruktőrében, Stephan Kleinben szerencsésen egyesül az autók és a repülés iránti elkötelezettség. Ipari formatervezőként ugyanis dolgozott az Audinak, a Volkswagennek és a BMW-nek, valamint tanít a glasgow-i Mackintosh Művészeti Egyetemen is. Emellett azonban intenzíven foglalkoztatja a repülés, több mint 1200 órányi pilótáskodás van mögötte (a fenti videóban is ő vezeti a repülő autót).

Klein az első hibrid autó-repülőgép modelljét 1989-ben tervezte. Ezt hét évvel később követett az Aeromobile II, aminél már átalakítással (pl. eltávolítható szárnyak) lehetett váltani a repülőgépes és autós üzemmód között. Ezt a koncepciót teljesítette ki a jelenlegi modell. A Klein Visiont 2011-ben alapították, és jelenlegi járművükkel 2018-ban végezték az első tesztrepüléseket.

Az AirCar akár kereskedelmi siker is lehet, hiszen a jelenlegi közlekedési szokásokhoz igazított koncepciót testesít meg. De jelen állapotában csak a pilótaengedéllyel rendelkező tehetős autósokat célozhatja meg. van azonban olyan koncepció is, amely a rövid távú közlekedést önvezető repülő eszközökkel mindenkinek kinyitná. Ilyen például a Volocopter nevű német légi taxis startup, amely a közelmúltban kezdte el árulni járataira az első jegyeket. Ugyanakkor a projekt bonyolultságát jól jelzi, hogy miközben nem kell két közlekedési formát kombinálni, a németeknek még 2-3 évre van szükségük ahhoz, hogy elindítsák a kereskedelmi szolgáltatásukat.

Ötletből egyébként nincs hiány, mint az a cikkünket záró videóból is kiderül.
 

Konzumer tech

A Temuról szólt az első negyedév a hazai e-kereskedelemben

A hazánkban alig több mint fél éve megjelent kínai webshop mellett nehéz labdába rúgni a magyar kereskedőknek - derül ki egy ma közzétett kutatásból.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.