A ChatGPT fejlesztőjével kapcsolatban azt rebesgetik, hogy 1000 milliárd dolláros értékeléssel tervez parkettre lépni.

A valaha volt egyik legnagyobb tőzsdére lépést tervezgethetik az OpenAI-nál – derül ki a Reuters tegnap nyilvánosságra hozott exkluzív beszámolójából. A hírügynökségnek mindezt három különböző belső forrás erősítette meg, hozzátéve azt is, hogy a cél az, hogy nagyjából 1000 milliárd dolláros cégértékelés mellett induljon meg a vállalat papírjaival a nyilvános kereskedés, amiből első körben minimum 60 milliárd dollárnyi friss tőkét remélnek.

A névtelenségbe burkolózó informátorok szerint valamikor már a jövő év második felében benyújthatják az amerikai tőzsdefelügyelethez az elsődleges nyilvános kibocsátáshoz szükséges dokumentumokat. A tényleges tőzsdei bevezetésre pedig vélhetően 2027-ben, vagy esetleg akár már 2026 végén sor kerülhet.

A ChatGPT-vel világhírűvé vált vállalat szóvivője érdemben nem kommentálta a Reuters értesüléseit, ám a társaságot vezető Sam Altman kedden azt mondta, hogy tekintettel a vállalat tőkeszükségletére, a nyilvános részvénykibocsátás tűnik a legvalószínűbb lehetőségnek.

A Reuters beszámolója ugyanakkor kitér arra is, hogy minden kiszivárgott adatot és dátumot érdemes kellő óvatossággal kezelni, mivel a projekt még képlékeny állapotban van, és azt rengeteg dolog, többek között a piaci helyzet alakulása is nagyban módosíthatja.

Egyre nagyobbak és egyre éhesebbek

A tíz évvel ezelőtt eredetileg tisztán nonprofit fejlesztőközpontként indult OpenAI a napokban újra átalakította működését, ami többek között a részvénykibocsátást is könnyebben levezényelhetővé teszi.

Hogy milyen őrült tempóban növekszik a cég (pontosabban a vállalat növekedési kilátásaiba vetett befektetői hit), azt jól szemlélteti, hogy egy évvel ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy az OpenAI 6,6 milliárd dolláros tőkebevonása 157 milliárdra értékelte a vállalatot. Ezt követően egy félév sem telt el, és idén márciusban 300 milliárdos cégérték mellett lehetett beszállni a generatív algoritmusok fűtötte hájpvonat exkluzív vagonjába. Majd néhány héttel ezelőtt már azt szellőztette meg a sajtó, hogy a legújabb kör alapján 500 milliárdnál jár a számláló. Utóbbival egyébként az OpenAI lett a világ legtöbbre értékelt magánvállalata.

szűnni nem akaró globális lelkesedés az MI-szektor más szereplőire is jó hatással van: elég csak a héten 5000 milliárd dolláros biznisszé avanzsált Nvidiát említeni.

Mindezt az őrült tempót a másik oldalon komoly beruházásokkal kell(ene) megtámogatni, az ehhez szükséges források pedig pusztán a bevételekből biztosan nem teremthetők elő az OpenAI esetében. A cég éves forgalomteremtő képessége a hírek szerint jelenleg nagyjából 20 milliárd dollárra rúg, ami nemhogy a profitábilis működéshez, de a szintén rapid módon terebélyesedő veszteséghalom érdemi csökkentésére sem elég.

(Kép: OpenAI)

Piaci hírek

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.