A baleset májusban történt, de csak most hozták nyilvánosságra. Zavart okozhat a robotpilótás autók szabályozásában.

Megtörtént az első, önvezető autó okozta halálos baleset. A baleset május 7-én történt: a Tesla Model S egyik tulajdonosa aktiválta autója önvezető funkcióját. Az úton azonban keresztbe áthaladt egy kamion, amit sem a robotpilóta, sem a sofőr nem érzékelt. Az autó így fékezés nélkül a kamion alá rohant. Abban, hogy a robotpilóta nem fékezett, a Tesla szerint ebben szerepet játszhattak a fényviszonyok, valamint az is, hogy a kamion oldala fehér volt.

Az önvezető funkció bétás szolgáltatás

A Teslákban a robotpilóta egyébként alapból le van tiltva. Amikor azt a vezető aktiválja, a rendszertől kap egy figyelmeztetést, hogy a funkció kísérleti jellegű, és csupán egy segítő funkció, amely nem mentesíti a vezetőt az alól, hogy például fogja a kormányt és figyelje az utat. Azaz mindig készen kell állnia arra, hogy szükség esetén azonnal visszavegye az irányítást, kormányozzon, fékezzen stb. Azért, hogy ebből ne legyen gond, beépítettek egy automatizmust is: a rendszer ellenőrzi, hogy a vezető keze fogja-e a kormányt, és ha nem érzékeli a kéz nyomását, fokozatosan lelassítja, majd megállítja az autót. (Persze egy autópályán már ez is tud érdekes szituációkat eredményezni.)

A baleset körülményeit ettől még vizsgálja az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hivatal, az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration). Elsősorban azt kell kivizsgálniuk, hogy a robotpilóta-rendszer az elvárásoknak megfelelően működött-e.

Lelkes Tesla-fan az áldozat

Mint kiderül, a balesetben egy elkötelezett Tesla-rajongó vesztett életét. A haditengerészet veteránja, Joshua Brown, aki egyébként egy technológiai tanácsadó céget vezetett az Ohio állambeli Cantonban, a Youtube-on egész sor videót posztolt a Tesla önvezető képességeiről. Öt hónapja például feltett egy time-lapse videót arról, amit Teslájával Bostonból a több mint kétezer km-re lévő floridai Orlandóba utazik. Maga a Tesla blogbejegyzésében az innováció iránt elkötelezett emberként emlékezik meg Brown-ról, aki a Tesla és elektromos járművek elkötelezett híve volt. (Az egyik hazai Tesla-tulajdonos, aki a Telenor májusi Okostelefon Akadémiáján beszélt arról, hogy miért vett Teslát, nem volt ilyen bátor. Mint mondta, egyszer sem próbálta ki az autója önvezető funkcióját, mert nem tartja biztonságosnak.)

A The New York Times Brown volt kollégáit is megkereste a haditengerészetnél, ahol Brown tűszszerészként szolgált. Ugyanakkor – bár képesítése nem volt – nagyon magas szintű informatikai ismeretekkel rendelkezett.

Kérdés persze, hogy Joshua Brown halála mennyiben hat ki az önvezető autók fejlesztésére. Az NHTSA igyekezett is hagsúlyozni: az, hogy a baleset körömlényeit a közlekedésbiztonsági hivatal vizsgálja, nem jelenti automatikusan azt, hogy a Tesla robotpilóta rendszerében bármiféle műszaki hiányosság vagy hiba lett volna.

Az NHTSA vezetője, Mark Rosekind, aki egyébként maga is az önvezető autók lelkes híve, június elején egy konferencián arról beszélt, hogy az önvezető autóknak a balesetek csökkentésében nagy szerepe lehet. Az önvezető autók biztonságával kapcsolatban azonban magasra kell tenni a lécet: legalább kétszer olyan biztonságosnak kell lenniük, mint a hagyományos járműveknek.

Tesla: kiegészítő funkció, és segít

Azt a tesla közleménye is hangsúlyozza, hogy az önvezető funkció egyelőre kísérleti szakaszában van. Segíti, tehermentesíti a vezetőt, de nem pótolja teljes egészében. De még béta állapotában is sokkal biztonságosabbá teszik a közlekedést, mintha az autót csak a vezető irányítaná. Ezt a véleményt egyébként a Google is osztja annak ellenére, hogy autói több közlekedési balesetnek is részesei voltak.

Ugyanakkor egyes szakértők szerint Joshua Brown halála egy fontos figyelmeztetés is az önvezető autók fejlesztőinek: a technológia még közel sem olyan fejlett, mint amilyennek ők láttatni szeretnék.

A Rosekind által megfogalmazott cél nagyon fontos, hiszen a halálos balesetek száma tavaly nagyon megugrott az Egyesült Államokban. Míg 2014-ben 32 700 halálos áldozattal járó közlekedés balesetet regisztrált az NHTSA, addig tavaly már 38 300-at. A közlekedésbiztonsági hatóság szerint a balesetek 94 százalékát valamilyen emberi hiba okozza.

A Tesla okozta halálos baleset mindezek ellenére kellemetlen lehet az önvezető autók gyártásában érdekelt cégeknek. Az amerikai kormányzat ugyanis azt tervezte, hogy júliusban nyilvánosságra hozza azt a tervezetet, ami az önvezető autók közlekedésbe engedését szabályozná. Az NHTSA szerint egyébként nagyon is ráfér a közlekedésbiztonsági szabályokra a frissítés, hiszen azok jó esetben is a 60-as évek állapotait tükrözik.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.