Leáll két fontos kínai technológiai központ. Ismét terjed a koronavírus Sencsenben és Sanghajban.

Fontos kínai technológiai központok álltak le a koronavírus-fertőzések gyors terjedése miatt. Ez újabb brutális ütés a globális ellátási láncoknak, melyek amúgy is akadoznak az ukrán-orosz háború következményei és az általános csiphiány miatt.

A helyi hatóságok Sencsenben és Sanghajban rendeltek el korlátozásokat vasárnap, írta a Nikkei. Egyelőre Sencsenben súlyosabb a helyzet, melyet a városvezetés lényegében lezárt. Ez a Foxconnon keresztül érzékenyen érinti az Apple-t, de többek között az Intel, a Samsung és az Nvidia is aggódhat. A kínai techvállalatok közül például a Huawei, az Oppo és a TCL székhelye van a dél-kínai városban.

Sencsenben mától március 20-ig leállt a város tömegközlekedése, és minden nem alapvető fontosságú vállalkozásnak fel kellett függesztenie a működését. Az összes ipari parkot és lakónegyedet lezárták, és elkezdték a város több mint 17 millió lakójának tesztelését.

A mindennapi élethez nélkülözhetetlen üzletek (pl. élelmiszerboltok, gyógyszertárak) és az egészségügyi intézmények a szokásos rendben működhetnek, az éttermeknek át kell állniuk kiszállításra. A Hongkongba irányuló és onnan induló szállítások azonban folytatódnak.

Ezt az amerikai techóriások is megérzik

Ami közvetlenül és a leglátványosabban érinti a globális piacot, az a Foxconn leállása. A tajvani vállalatnak ugyanis Sencsenben van az egyik legnagyobb gyártóbázisa, amelyben az Apple mellett többek között a Google-nek és az Amazonnak is dolgoznak. A vállalat ma reggel jelentette be a leállást, de egyben arra is ígéretet tett, hogy a más városokban lévő üzemeiben felpörgeti a termelést. A sencseni egységek leállása azért is súlyos veszteség, mert itt működött a kutatás-fejlesztés és a korai fázisú prototípusgyártás.

A városban üzemel a Foxconn érintőképernyővel foglalkozó leányvállalata, a General Interface Solution (GIS) Holding, amely szintén leáll. A többek között az Apple-nek és a Samsungnak is szállító vállalat a termelés egy részét átcsoportosítja más üzemeibe.

Van üzeme Sencsenben Tajvan legnagyobb NYÁK-gyártójának, az Unimicronnak is, amely például az Apple, az Intel és az Nvidia fontos beszállítója. A leányvállalat azonban optimistán nyilatkozott a Nikkeinek. Bevételeinek kevesebb mint 3 százalékát adja a sencseni üzem, és csipgyártáshoz használt kulcsfontosságú termékét, az ABF szubsztrátot nem ott gyártják, így abból várhatóan nem fog nőni az amúgy is súlyos hiány.

Sanghajban egyelőre enyhébbek az intézkedések. Kína legfontosabb félvezetőgyártó és pénzügyi központja hétfőtől felfüggesztette a távolsági buszjáratait, a városba beutazni és azt elhagyni csak 48 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel lehet. Egy tajvani csiptokozással és teszteléssel foglalkozó cég, a GEM Services azonban ott is bejelentette: néhány napra leáll, hogy járványügyi intézkedéseket tudjon bevezetni.

Piaci hírek

Önvezető kamionoknak szánt úthálózatot tervez Japán

A szigetország kormánya egy sor digitális fejlesztés mellett az autonóm járművekkel végzett áruszállítást is szeretné mihamarabb bevezetni.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.