Hármas sávaggregációval és egy Samsung Galaxy S9+ készülékkel demózták a másodpercenkénti 940 megabites letöltési sebességet a szolgáltató budapesti hálózatán.

A 4G-nél is nagyobb sávszélességet nyújtó 4G+ szolgáltatáshoz szükség van az úgynevezett Carrier Aggregation technológiára, amely több különálló frekvenciasáv összefogásával növeli a letöltési sebesség elméleti maximumát. A Vodafone Magyarország idén februárban jelentette be a 4G+ szolgáltatás bevezetését, ami ma már az ország egyre több pontján válik elérhetővé. (Az egyik legutóbbi, Balaton környéki bővítésről itt számoltunk be.)

Még a 4G+-ban is van elég muníció

A mostani élőhálózati bemutatóhoz szükség volt az eddig még inkább csak tesztkörnyezetben használt 4X4-es MIMO (multiple input, multiple output) technológiára is. Ennek lényege, hogy mind a készülék, mind pedig a mobilállomás oldalán több antenna is van, amelyek képesek egyidejűleg más-más információt adni és venni. Az LTE-Advanced szabványú 4G+ hálózatokon a MIMO technológiával akár 4-4 antennát is kezelni képes mind az állomás, mind a készülék, megnégyszerezve a letöltési sebesség elérhető elméleti maximumát.

Hogy még legalább további 20 százalékkal növelhető legyen a sebesség szükség volt az egy időben 8 bit átvitelére képes 256QAM moduláció bekapcsolására is. A Vodafone a bemutatón elért sebességgel azt igyekezett megmutatni, hogy az 5G hálózat bevezetése előtt még mekkora lehetőségek rejlenek a 4G+ szolgáltatásban is. A szolgáltató március végére budapesti állomásainak a 99 százalékán már elérhetővé tette a Carrier Aggregation technológiát, amit később országossá kíván fejleszteni.

A készülékgyártók is gyúrnak már a gigabites korszakra

De miért pont a Samsung Galaxy S9+ a megfelelő készülékválasztás? A kereskedelmi forgalomban elérhető készülékek többsége ma még legfeljebb két sávot tud összefogni, a koreai gyártó csúcskészüléke viszont akár öt különböző frekvenciatartomány aggregálására is képes. A mostani teszten a készülék segítségével az 1800, a 2100 és a 2600Mhz-es sávokat fogták össze, melyek mindegyikén 4-4 párhuzamos adatfolyam futott, ezáltal sikerült megközelíteni az 1Gbps letöltési sebességet. 

Más készülék- és alkalmazásgyártók is készen állnak már a gigabites mobilinternet korszakára, így hamarosan az ügyfél igénnyel együtt bővülhet a választék. A bemutatón Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezetője példaként említette az orvostudományban várható áttöréseket, a távfelügyelt sebészeti beavatkozásokat, vagy éppen a robotokkal végzett távműtéteket, vagy a szenzorkorszak berobbanását. Hozzátette, egy ilyen sávszélesség már megadja a szabadságot a szoftverfejlesztőknek is.

Néhány hétköznapi példa arra, mit is jelent a gigabites sebesség. Ezzel a letöltési sebességgel egy Blu-Ray lemeznyi adatot, vagyis 50 gigabájtot mindössze ötven másodperc alatt lehet letölteni. Ez a sávszélesség akár egy néhány száz fős vállalat napi munkájához is elegendő lehet.

Mobilitás

Az MI megnehezíti a bug bounty programok működtetését

Nem csak a kibertámadások frekvenciája nőtt. Ömlenek a hibavadász platformokra a mesterséges intelligenciával azonosított sérülékenységek. Jelentős részük szemét.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.