Aki okostelfont vásárol, az a német sugárvédelmi hatóság augusztusi összesítésében megnézheti, hogy szervezete mennyi rádiófrekvenciás energiát lesz kénytelen elnyelni.
Hirdetés
 

A német sugárvédelmi hatóság (Bundesamt für Strahlenschutz, BfS) ismét frissítette azt az átfogó listát, amely egyetlen helyen próbálja megjeleníteni, hogy az egyes telefonmodellek felhasználói mekkora sugárzásnak teszik ki magukat – legyen szó a boltokban is kapható, vagy a már kifutott, de még bőven használatban lévő eszközökről. A listáról legutóbb az év elején jelentek meg beszámolók, az akkori választékot a BfS most augusztus első felében aktualizálta. A lista a nemzetközi standardnak tekinthető fajlagos elnyelési tényezőre (Specific Absorption Rate, SAR) épül, amely watt/kilogramm alapon azt mutatja, hogy az eszközök használata során mennyi rádiófrekvenciás energiát nyel el a felhasználó teste.

A laboratóriumi vizsgálatok az adott készüléktípusokhoz rendelve olyan határérékeket azonosítanak, amelynél a telefonok használata közben magasabb SAR-értékkel nem kell számolni, alacsonyabb viszont gyakran lehet. A telefonok ugyanis csak a szükséges energiát használják a hálozatokhoz való csatlakozásra, így a bázisállomások közelsége aktuálisan csökkentheti a jellemző SAR-értéket is a megadott plafonhoz képest.

Olyan készüléket persze forgalomba sem lehet hozni, amelynek esetében az SAR-értéke kettes vagy annál magasabb, így a listán szereplő telefonok mind ezalatt teljesítenek. Ehhez képest a küszöböt meglepően sok modell közelíti, sőt általában elmondható, hogy az egyes generációk átlagos SAR-értéke is emelkedik a testet érő sugárzást tekintve. A fülnél mérhető, vagyis a fejet érő sugárzás esetében már jobb a helyzet, amennyiben a kifejezetten magas SAR-érték is ritkább, és az átlag is némileg csökken az újabb telefonok esetében.

A legjobb és a legrosszabb tizenöt

A BfS másfél évtizede elérhető összeállításának jelenlegi kiadása 3255 készüléktípust tartalmaz. A Samsung a korábbi összehasonlításokban is nagyon jól teljesített, és a legalacsonyabb SAR-értékeket mutató telefonokközött továbbra is ott találjuk a dél-koreai gyártó számos termékét. (Itt értelemszerűen az aktuális modellekről van szó, miután a lsita korábbi elemei nem frissülnek.) A kép egyébként itt is és a táblázat alján is elég vegyes, de ugyanilyen alapon elmondható, hogy a legrosszabb mutatók között gyakran találkozni a Huawei nevével, de többször megjelenik a Xiaomi vagy az Apple is.

A mérsékelten felhasználóbarát listát most is a Statista bogarászta végig a legjobban és a legrosszabbul teljesítő gyártmányok után kutatva. Bár a közvetlen toplisták ezúttal nem sokat változtak az elmúlt fél évben, emlékeztetőül mi is újra felsoroljuk az éppen forgalomban lévő legalacsonyabb és legmagasabb, a fülnél mérhető SAR-értékeket:

 


Infogram

 

Konzumer tech

Döbbenet: a Facebookról megint elszivárgott némi személyes adat

A közösségi oldalnak megint nem sikerült összehangolni a saját házirendjét a saját alkalmazásprogramozási eszközeivel, és sokadszor is olyan fejlesztőknek biztosított hozzáférést a felhasználói adatokhoz, akiknek nem kellett volna. Aggodalomra semmi ok, a Facebook eddiginél is keményebb munkája eredményes lesz.
 
Hirdetés

Ez az igazi versenyelőny a turizmusban

A koronavírus-járvány miatt visszaesett vendégforgalom lehetőséget is rejt magában. A szállodaipar korán ébredő szereplői a jövőbe fektetve informatikai fejlesztésekkel tehetik vonzóbbá és biztonságosabbá szolgáltatásaikat.

Már Budapesten is van olyan előadás, amit wifihálózat és mobiltelefon segítségével tettek interaktívvá.

a melléklet támogatója a TP-Link Magyarország

Hirdetés

Hatékonyabb kommunikáció Magyarország legforgalmasabb vasútvonalain

Sikeresen befejeződött a magyarországi GSM-R hálózat kiépítésének első fázisa.

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Mi köze az IBM licencszerződések apró betűs kitételeinek ahhoz, hogy a Microsoft Windows Server 2008 életciklusának végéhez ér? Rogányi Dániel (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.