A kutatócég egy friss felmérése azt mutatja, hogy a szervezetek előrébb járnak vágyakban, mint az adatvezérelt működési modell megvalósításában.

A növekvő adatmennyiség paradoxonai címmel ismertette egy friss kutatás eredményeit a Dell Magyarország. A kutatás, melyet a cég megbízásából a Forrester Consulting végzett, érdekes ellentmondást tárt fel a cégek adathasználattal kapcsolatos önképe és a valóság között. Mint Rakoncza Zsolt, a Dell Magyarország vezetője mondta, ez a kutatás is megerősítette a vállalat 2020-as megállapítását, miszerint globálisan egyre komolyabb probléma, hogy a szervezeteknél túl sok adat gyűlik össze, és nehezen tudnak belőlük megfelelő következtetéseket levonni. Ez akár a digitális átalakulás akadálya is lehet.

Mást mondanak, mint ami valójában történik

Ugyanakkor az adatvezérelt gondolkodás annyira alapelvárássá, sőt trendivé vált, hogy ha megkérdeznek egy vállalatvezetőt, akkor jobbára adatvezérelt vállalatnak mondja cégét független a valós helyzettől. A Forrester kutatása, melyhez több mint 1600 döntéshozót kérdeztek meg világszerte, három alapproblémát tárt fel.

Az első a téves önértékelés. A válaszadók közel kétharmada (64 százalék) állította, hogy vállalata adatvezérelt. Ehhez képest kevesebb mint negyedüknél (23 százalék) kezelik alapvető értékként az adatokat, és használja ki a bennük rejlő potenciált a teljes vállalati működés során.

A második probléma, hogy több adat áramlik be, mint amennyivel a vállalatok meg tudnának birkózni. Ezt egyébként a válaszadók 71 százaléka így látja. Ezzel együtt is a teljes minta kétharmada (66 százalék) szerint állandó jelleggel több adatra lenne szükség, mint amennyit jelenleg össze tud gyűjteni.

Ennek persze van magyarázata. A válaszadók 47 százaléka szerint stagnált vagy romlott a hasznosítható insightok minősége(20 százalék látott javulást). Gondok vannak a feldolgozással is. 67 százalék saját adatközpontban tárolja és dolgozza fel az adatai, pedig tud arról, hogy bizonyos esetekben erre az edge computing hatékonyabb lenne. Van ezen a téren más gond is: a skálázhatóság hiánya. A megkérdezettek 52 százaléka folyamatosan új data lake-eket integrál ahelyett, hogy a meglévő adattárolóit konszolidálná.

És persze itt is kiderült, hogy bár a vállalatvezetők szeretnék magukat adatvezérelt vállalat élén látni, a cégek 69 százalékánál mintha hiányozna a pénz-paripa-fegyver az adathasználati és -elemzési stratégiához.

A harmadik azonosított probléma a cselekvésképtelenség: tudom, mi segítene, mégsem azt teszem. Ilyen például, hogy 10-ből 6 cég látja, hogy az XaaS (X-as-a-Service) rugalmasságot, skálázható és bonyolultabb alkalmazásokat biztosítana, de csupán 20 százalék használja.

Mérhetővé tették

Mint Rakoncza mondta, a felmérésből kiindulva a Forresterrel kialakítottak egy értékelési rendszert, amely alapján a cégek képet kaphatnak adatvezéreltségük szintjéről. Négy felhasználói típust azonosítottak.

Az adatújoncok azok a szervezetek, amelyek sok adatot gyűjtenek, de a feldolgozásukhoz nem rendelkeznek sem megfelelő infrastruktúrával, sem képességekkel.

A techcentrikusoknál fejlett az infrastruktúra, de hiányoznak az adatok hatékony feldolgozásához szükséges készségek.

Az adatrajongók épp ellenkezőleg: tudással rendelkeznek, de megfelelő infrastruktúra nem áll rendelkezésre.

A legfejlettebbek az adatbajnokok megfelelő készségekkel és infrastruktúrával az adatvezéreltséghez.

 
Dell-Forrester 2021
Infogram

Mint Rakoncza mondta, globálisan mindössze cégek 12 százaléka tartozik ebbe a fejlett kategóriába, míg 54 százalék adatújoncnak számít. Régiónkban valamivel jobb a helyzet, itt csak 52 százalék az adatújonc, és 15 százalék az adatbajnok cégek aránya (lásd a grafikont).

A szakemberhiány problémája

A kutatás egyik fontos tanulsága, hogy az adatvezéreltség nem csak technológiai kérdés. Frankó Csuba Dea jövőkutató és ExO (Exponential Organization) coach szerint erre ma az egyik legjobb, és magyar cégek előtt is nyiva álló megoldás az ún. staff on demand, azaz szakértő munkaerő igény szerint.

Számos cég jelent meg olyan szolgáltatásokkal a piacon, amikor nem valamiféle IT-szolgáltatást, hanem szakértelmet ad ügyfeleinek. Ennek a modellnek az az előnye, hogy azok a szervezetek is hozzájuthatnak például adattudósi szakértelemhez, melyek nem tudnának alkalmazni ilyen munkakörre embert.

Ez gazdaságossága mellett jól skálázható, és mivel minden feladatra az adott terület specialistája érkezhet, exponenciálisan nő a cégen belüli tapasztalat is.

Cloud & big data

A németek is rámordultak az EU-ra a hálózati költségek megosztásának ügyében

Öt másik tagállammal együtt nyílt, átlátható vitát és világos ütemtervet sürgetnek abban az ügyben, hogy az Európai Bizottság milyen közvetlen hozzájárulást vár a nagy online szolgáltatóktól a távközlési hálózat működtetéséhez.
 
Bár az 5G-s beruházások megtérülését biztosító alkalmazási területeket még a szolgáltatók és az ügyfelek is keresik, a fejlesztési kényszer megvan, mert aki ebből kimarad, lemarad.

a melléklet támogatója a Yettel

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2022 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.