Elsőként és közösen lépnék meg, hogy a kereskedelemfinanszírozás eddigi rendszerét a megbízhatóbb és gyorsabb blockchainre tennék át.

Fontos tervet osztott meg a világgal a hongongi monetáris hatóság (HKMA – Hong Kong Monetary Authority) és a szingapúri jegybank szerepét is betöltő Monetary Authority of Singapore (MAS): olyan közös rendszert építenek, amely elosztott főkönyvi rendszerre (DLT – Distributed Ledger Technology) helyezné a nemzetközi kereskedelmet.

A hongkongiak a tesztfázison is túljutottak

A HKMA legnagyobb partnereit, például a HSBC-t és a Standard Chartered-et is bevonva már tavaly év végén lezárta a DLT-alapú kereskedelemfinanszírozási platform tesztidőszakát. A szingapúri jegybanknál még folynak a fejlesztések, de a terv az, hogy a két rendszert összekapcsolják, hogy a nemzetközi kereskedelemben a folyamatokat fel lehessen gyorsítani.

A MAS vezetője, Norman Chan egy fintech-konferencián jelentette be az együttműködést. Chan szerint ez a platform a kereskedelemfinanszírozás egy nagyon régi és fontos problémáját oldja meg, amely az ilyen rendszerek papíralapúságából erednek. Az exportőrök és importőrök a kockázataikat ún. hitellevelekkel próbálják csökkenteni. Ennek a külkereskedelemben alkalmazott fizetési módnak az a lényege, hogy egy bank a vevő megbízásából fizetési ígéretet ad az exportőr javára. A fizetés teljesítésének feltétele, hogy az exportőr az előírt okmányok bemutatásával igazolja a szerződés szerinti teljesítést. Globálisan megközelítőleg kétezer milliárd dollár kereskedelmi tranzakció mögött állnak ilyen biztosítékok.

Csakhogy ezek az eljárások nagyon időigényesek és bürokratikusak, így a kereskedelmi folyamatokat nagyban lassítják is. A hongkongi projekt lényegében ezt a folyamatot digitalizálja teljes egészében. Leegyszerűsíti a szükséges dokumentumok megosztását a tranzakcióban érintett felek között, lehetővé teszi az automatizált folyamatokat, valamint – az elosztott főkönyvi rendszer legfontosabb elemeként – csökkenti az emberi hibákból és a csalásokból eredő kockázatokat.

A hongkongi monetáris hatóság és partnerei már megkezdték a fejlesztők toborzását, hogy a kísérleti rendszert véglegesítsék.

Nem ez az egyetlen irány

Bár a kereskedelemfinanszírozási rendszer van a legfejlettebb állapotban, a HKMA több projektet is futtat az elosztott főkönyvi rendszerek alkalmazására, és ezekbe a legnagyobb hongkongi pénzintézetek mellett többek között a Deloitte-ot és egy nagy hongkongi kutatóintézetet is bevont. Késztettek például prototípus-rendszert a jelzálog-hitelezés folyamatainak, pontosabban a hitelelbírálás során történő ingatlanbecslés gyorsítására, vagy például a digitális személyazonosság-kezelés biztonságosabbá tételére.

A szingapúriak sem nulláról kezdték a most bejelentett rendszer fejlesztését. Márciusban zárták le az a projektet, amelyben a belföldi bankközi fizetések lebonyolításához fejlesztettek kísérleti elosztott főkönyvi rendszert. A projekt tapasztalatai alapján kezdték el saját, nemzetközi kereskedelmi finanszírozást támogató platformjuk fejlesztését.

Cloud & big data

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.