Zsinórban négy, csökkenést mutató negyedév után újra növekedési pályára álltak Cupertinóban - leginkább az ünnepi szezonban jól fogyó iPhone-oknak és a szolgáltatásoknak köszönhetően.

Egy teljes évig tartó lefelé araszolást követően ismét bővülő forgalomról számolt be a világ egyik legértékesebb vállalata (az első helyről nemrégiben túrta ki Cupertinót a rendületlenül hasító Microsoft).

A tegnap nyilvánosságra hozott üzleti jelentés szerint az Apple a tavalyi utolsó negyedévet (ez egyben a cég 2024-es pénzügyi évének első periódusa) 119,6 millárd dolláros bevétellel zárta, ami 2 százaléknyival több, mint az egy évvel korábban elért forgalom, ráadásul az elemzők csak 118 milliárdot vetítettek előre. A nettó nyereség tekintetében még kedvezőbb a helyzet: a 33,9 milliárdnyi tiszta profit 13 százalékkal hízott éves összevetésben.

Ami az óriásvállalat egyes részlegeit illeti, meglehetősen nagy a szórás. Az összvállalati bevételek közel 60 százalékát szállító telefonok a felülteljesítők közé tartoznak. A 69,7 milliárd dollárnyi iPhone-értékesítés közel 4 milliárddal több, mint a 2022-es eredmény. Ennél is jobban, mintegy 11 százalékkal javult a szoftverekhez és szolgáltatásokhoz köthető forgalom. A besöpört 23,1 milliárd pedig természetesen történelmi rekordot jelent.

A fentiek tudták ellensúlyozni a harderek többségénél továbbra is érzékelhető apátiát. Egyedül a Macekből sikerült egy hajszállal több forgalmat kicsiholni, mint egy évvel korábban, ám a tabletek, az órák, füllhalgatók és egyéb kiegészítők csúnyábbnál csúnyább mínuszokat hoztak. Az iPad-értékesítésből származó bevétel például 25 százalékot zuhant. (Igaz, a cég tavaly nem dobott piacra új modelleket.)

Nem minden tejfel

A trendforduló és az összességében várakozásokat meghaladó eredmények sem voltak elegendők azonban arra, hogy a befektetők elégedetten dőljenek hátra. Sőt, ennek ellenkezője történt, mivel az Apple részvényei a jelentés nyilvánosságra kerülését követően jelentősen, mintegy 3 százalékkal gyengültek.

Ennek egyik oka a menedzsment futó negyedévvel kapcsolatos előrejelzése lehet. A vezetőség ugyanis az idei első három hónapra ismét visszaeső forgalommal számol, miközben piaci elemzők azt remélték, hogy a szerény pozitív mérleg 2024 elején is tartható lesz.  

Szinten nem túl pozitív fejlemény a részvényesek számára az sem, ahogy egyre több helyen kényszerül kompromisszumra az ökoszisztémáját eddig féltve és teljes szigorral őrző cég. Az Apple-nek csak az elmúlt hetekben, hónapokban nyitnia kellett alkalmazásáruháza rendszerén egy bírósági döntés miatt az USA-ban, egyezkedni kényszerül NFC-témában Európában, illetve szintén az EU-ban kénytelen belemenni, hogy harmadik felektől is le lehessen tölteni, vásárolni iOS-re írt alkalmazásokat.

A bíróságok és szabályozó testületek által kikényszerített módosításoknak ugyan igyekszik a menedzsment úgy megfelelni, hogy az a lehető legkisebb mértékben veszélyeztesse a cég bevételtermelő képességét, ám ezeket a trükkös megoldásokat azonnal elkezdték támadni az érintettek, ami akár további engedmények kicsikarásához is vezethet.

Piaci hírek

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.