Sok előrejelzés igyekszik azt hangsúlyozni, hogy az egyre több helyen megjelenő és egyre jobb képességekkel rendelkező algoritmusok inkább csak átalakítják a munkaerőpiac szerkezetét, de összességében nem okoznak majd tömeges munkanélküliséget. Ez hosszabb távon akár még igaznak is bizonyulhat, ám egyelőre csak az elbocsátási hírek érkeznek futószalagon.
A legfrissebb delikvens maga a Google. A technológiai óriás régóta dolgozik különböző mesterséges intelligenciához köthető fejlesztéseken, amelyeket fel is használ szolgáltatásai erősítésére. Ennek egyik konkrét megnyilvánulása az az elsőként a Business Insider által hozott hír, miszerint a Google hirdetési részlegénél több száz embertől köszönnek el.
A lap birtokába került belső levél alapján a Large Customer Sales (LCS) csapatát érinti a leépítés. A csoport feladata a vállalat legnagyobb hirdetési partnereinek a megfelelő kiszolgálása, tájékoztatása. Ebben azonban a jelek szerint egyre nagyobb szerepet kap az algoritmusokra épülő automatizáció.
A Google Ads hirdetési platform az utóbbi időben rengeteg generatív MI-hez kötődő fejlesztéssel gazdagodott. A mindenkor elérhető chatbot például gördülékeny stílusban képes elirányítani az ügyfeleket az összetett rendszer útvesztőjében. Egy másik funkcióval az MI önállóan kreál képet és szöveget a készülő kampányhoz, pusztán néhány, a megrendelő által megadott paraméter, leírás alapján. A Performance Max néven futó algoritmuscsomag arra is képes, hogy élőben változtasson a reklámanyagok struktúráján, elemein, annak fényében, hogy azok milyen statisztikákat produkálnak.
MI a probléma?
Bár a Business Insider által megszerzett belső levél nem említi, az említett fejlesztések és az érintett részleg miatt teljesen egyértelműnek tűnik, hogy a most távozó munkatársak helyét már nem fogják később sem feltölteni, hiszen az algoritmus a jelek szerint legalább olyan jól ellátja a feladatot (bért viszont nem kell neki fizetni).
A két évvel ezelőtt még több mint 190 ezer dolgozóval rendelkező Google esetében persze néhány száz fő maximum kerekítési hibának tekinthető, ugyanakkor a 2022-es csúcs óta a vállalat folyamatos fogyókúrán van. Ennek leglátványosabb lépése az egy évvel ezelőtt bejelentett, 12 ezer főt érintő átszervezés volt. A vállalat kisebb darabokban azóta is karcsúsodik. Tavaly nyáron például a Waze csapatánál dolgozott a fűnyíró, azóta már kisebb lett a Google News gárdája is, legutóbb pedig pont egy MI-s terület, a Google Assistant kapcsán számoltunk be leépítésről.
Ugyan a Google-nél zajló elbocsátások egy része mögött nem feltétlenül az algoritmusok térnyerése, hanem egyéb gazdasági megfontolások állnak, az MI munkaerőpiacra gyakorolt hatását az IMF annyira jelentősnek értékelik, hogy a napokban a szervezet vezetője sürgette a döntéshozókat, hogy teremtsék meg a szükséges szociális védőhálót, és indítsák el a kiszolgáltatott munkavállalóknak szóló átképzési programokat.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak