Ezek voltak azok a 2020-as kiberbiztonsági trendek, amelyek a jövőben formálhatják majd a teljes iparágat.

A CB Insights egyik év végi összeállításában foglalkozott az informatikai biztonsági vállalkozások legújabb generációjával, amelynek tagjai úttörő szerepet vállalnak a kiberbiztonsági iparág jövőjének megformálásában. A piackutató által vizsgált startupok jellemzően a korai vagy a növekedési fázisban járnak, vagyis a mostani riportban nem foglalkoztak az egymilliárd dollárnál többre értékelt cégekkel, mint ahogy azokkal a vállalatokkal sem, amelyek az elmúlt néhány évben nem vontak be a működésükbe befektetői tőkét.

Ezzel kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy a kiberbiztonsági területen az elmúlt években folyamatosan növekszik az összes befektetés értéke, mint ahogy egyre több cégfelvásárlást jegyeztek, és nőtt a tőzsdei bevezetések száma is – a 2019-es adatok szerint a biztonsági startupok 770 lezárt üzlet nyomán majdnem 10 milliárd dollárnak megfelelő tőkét vontak be, míg a teljes évben 282 akvizícióra és 15 elsődleges részvénykibocsátásra került sor. Ugyancsak figyelemreméltó trend, hogy a kései fázisban lévő startupok is egyre vonzóbbak a befektetők szemében.

Visszatérve az év legígéretesebb kiberbiztonsági témáira, a CB Insights összesen 14 ilyen területet határoz meg a 2020 Cyber Defenders című tanulmányában. Ezek a dezinformáció-érzékelés, a decentralizált digitális identitások, a jelszó nélküli azonosítás, a beépített adatvédelem (privacy by design), a viselkedési anomáliák érzékelése, a harmadik félre vonatkozó kockázatkezelés, az automatizált patch-elés, a credential stuffing támadások elleni védelem, a zero trust networking, a robotok által támogatott védelmi rendszerek, a multi-cloud biztonság, a kiszervezett adatvédelem, a biztonságos konténertechnológia, illetve a napjainkra a figyelem középpontjába került téma, az egészségügyi berendezések biztonsága.

Problémák az egészségügyben és mindenhol máshol

Az utóbbiról szólva a tanulmány kiemeli, hogy az egészségügyi intézmények 82 százaléka tapasztalt már valamilyen IoT-fókuszú kibertámadást világszerte, amit összefüggésbe helyez, hogy a hálózatba kötött kórházakban minden betegágyra átlagosan 10-15 internetre kapcsolódó eszköz jut. Ezek lehetővé teszik mind a páciensek, mind a gépek valós idejű ellenőrzését, a megfelelő informatikai védelem hiányában azonban a hekkereknek is nyitott kaput jelentenek; a kórházakat érő IoT-alapú támadások anyagilag is átlagosan 346 ezer dollárnak megfelelő kárt okoznak, nem beszélve a pénzben ki nem fejezhető pusztításról.

A CB Insights az egészségügyi rendszerek biztonságánál két olyan startupot említ, amelynek technológiái a belátható jövőben a teljes iparág számára meghatározóak lehetnek. Az egyik a Santa Clara-i Ordr, ami a gépi tanulás felhasználásával vizsgálja és azonosítja az egyes szervezetek hálózatba kapcsolt eszközeinek rendellenes viselkedését. A másik a New York-i Medigate, amelynek fejlesztései a céges rendszerekben működő IoT-eszközök folyamatos monitorozását és a biztonsági házirendek érvényesítését célozzák.

A többi kategóriát érdemes részletesebben is átböngészni a piackutató olaláról letölthető kutatásban, mivel a legtöbb esetben az új technológiák nagyon is létező problémákra keresik a választ. Ilyen az informatikai biztonságot sújtó szakemberhiány, amit globális szinten legalább 4 millió fősre tesznek, a multi-cloud környezetek biztonsági kihívásai, a hálózatokra nehezedő és egyre fokozódó nyomás a távmunka, az új felhasználók tömege, a limitált erőforrások és az egyre szofisztikáltabb támadások miatt, vagy akár a szoftveres sérülékenységek növekvő száma (a Microsoft júniusi patch tuesday frissítése például rekord számú, 129 darab sérülékenységet igyekezett befoltozni).

Az összeállításból kiderül, hogy a Cyber Defender listára felkerült 28 startup legnagyobb része, 75 százaléka az Egyesült Államokban, azon belül is leginkább Kaliforniában működik. A második helyen ebben a lebontásban Izrael szerepel, míg az Egyesült Királyságot, Írországot, Japánt és Ausztráliát egy-egy cég képviseli. Mindehhez hozzátartozik, hogy Kína a befektetéseket tekintve már a második volt az USA mögött, megelőzve Izraelt és a briteket, de kínai székhelyű vállalat a listára ezúttal nem került fel.

Biztonság

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.