Megtörtént az első tranzakció is egy árverésen. A tervek szerint az év végéig az állami vagyon és földhivatali nyilvántartás is blockchainalapú lesz.

A szovjet utódállamok többsége nem az átláthatóságáról híres, ezért is nagy szó, ami Ukrajnában történt: végrehajtották az első – egyelőre kísérleti – állami blockchain tranzakciót. Az állam működését akarják transzparensé tenni.

Miközben mindenki Észtország kiberfejlesztéseitől van elájulva – vannak ugye adót is termelő virtuális állampolgárai, az észt parlament ellenszavazat nélkül fogadta el azt a törvényt, amely engedélyezi a végponti kiszállítást végző önjáró miniatűr járművek használatát, a világon szinte egyedülállóan képes volt megfelelően kezelni az Ubert, sőt náluk az ICO-k sem okoznak problémát –, szép csendben minden állam tesz egy-egy kisebb vagy nagyobb lépést a digitalizáció irányába.

Ukrajna most nagyot robbant

A piaci szereplők is csak óvatosan lépkednek a blockchain technológiában. Tart az egyetemes brainstorming és még a legmerészebbek is a kísérletezésig jutottak. Éppen ezért tűnik merész lépésnek az ukrán igazságügyi minisztérium lépése: a blockchaint is bevetik az állam (és benne az állami intézmények) korszerűsítéséhez.

A merészséghez persze volt egy nagyon hathatós ösztönző: Ukrajna 40 milliárd dollár támogatást kap cserébe azért, hogy modernizálja az államot, és felszámolja a korrupciót. Ehhez piaci szereplőket is bevon. Áprilisban jelentették be, hogy a fejlesztésekbe bekapcsolódik az egyik legjelentősebb blockchain-infrastruktúraszolgáltatója, a BitFury Group. A 2012-ben alapított startup, amely az alkalmazásspecifikus chipektől (ASIC) az adatközpontokon át teljes infrastruktúrát tud biztosítani, és főleg állami szereplőknek szánja a megoldásait. (Eddig 90 millió dollár befektetést kaptak négy körben.)

Egyelőre csak kísérleteznek

Egyelőre még csak kísérleti fázisban van a technológia alkalmazása. Első körben – a kísérleti szakaszban – az állam által lefoglalt eszközök árverésénél használják. A héten megtörtént az első sikeres tranzakció is. Szergej Petukov első miniszterhelyettes azt nyilatkozta, hogy a rendszer biztosítja, hogy ezeket az árveréseket ne lehessen kívülről manipulálni, és mindenki számára elérhető legyen.

Az ukrán államnak már van egy meglehetősen szoros menetrendje is arra, hogy milyen szolgáltatásokat tennének rá a blockchain platformra. Az év végéig erre a teljes földhivatali nyilvántartást, valamint az állami vagyon nyilvántartását vették tervbe. Onnantól kezdve az ezekkel végzett bármilyen tranzakció transzparenssé válik.

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.