Többek között a svéd zenei szolgáltató Spotify vezetői jegyzik azt levelet, amelyben az uniós döntéshozókat komolyabb fellépésre kéri a nagy internetes platformok szerintük versenyellenes gyakorlatával szemben.

Bár az Európai Unió hatóságai elég sok fronton harcban állnak a nagy, jellemzően egyesült államokbeli techcégekkel, az iparág európai szereplői most egy közös levéllel igyekeztek nyomatékosítani álláspontjukat. A nyomásgyakorlás célja, hogy a domináns pozícióban lévő platformok tulajdonosai ne hozhassák őket rosszabb pozícióba annál, mint amit saját, hasonló profilú megoldásuk számára biztosítanak.

Zene állj!

A Financial Times cikkében idézett levelet többek között a svéd digitális zenei szolgáltatás, a Spotify vezetői jegyzik, de az aláírók között említik a startupok támogatásával foglalkozó német Rocket Internetet is. Az Európai Bizottsághoz címzett írás lényege, hogy a nagy internetes platformok, például keresők, vagy a mobil operációs rendszerek és alkalmazásboltok gazdái jogellenes megkülönböztetések sorával igyekeznek helyzetbe hozni saját termékeiket, miközben egyenlőtlen megállapodások kikényszerítésével akadályozzák a versenytársakat.

Bár a levél név szerint egyetlen "rosszfiút" sem említ, nem túl nehéz beazonosítani őket. Az Apple és a Google dominanciájából fakadó problémaként azonosítható például az az aggály, miszerint a mobil appok gazdái nem jutnak hozzá a felhasználók adataihoz, amikor azok alkalmazásboltokon keresztül töltik le a programot. Szintén a két nagyra utal az a felvetés, hogy a gigászok által birtokolt domináns platformokon kivételeznek a saját portfólióba tartozó szolgáltatásokkal.

Azt a levél írói is elismerik, hogy ezeket a problémákat normál körülmények között a versenyjogi törvények keretén belül lehetne rendezni, ám a felek egyenlőtlen erőviszonya miatt szerintük ez nem kielégítő út. A jogi procedúra túlságosan hosszú, és arányaiban sokkal megterhelőbb a kisebb költségvetéssel rendelkező szereplőknek, így szükség van a hatóságok támogatására.

Nyitott kapukat döngetnek?

Az EU szervei ugyanakkor egy sor ügyben, többek között a most felhozott témában is vizsgálódnak már a néven nem nevezett nagyvállalatoknál. Az Apple-nek leginkább az ír adózási kiskapu körüli eljárás fájhat, a Google esetében pedig több szálon jelenleg is zajlik a vizsgálat a versenyjogi törvények vélelmezett megszegése miatt. Utóbbiak között megtalálható a Google keresőjében tapasztalt diszkriminációs gyakorlat, illetve tavaly felkerült a menüre a vállalat mobil operációs rendszere és annak üzleti modellje is. A Európai Bizottság szerint a társaság az uniós antitrösztszabályokat megszegve visszaélt erőfölényével azáltal, hogy korlátozásokat vezetett be az Android rendszerű eszközök gyártóival és a mobilhálózat-üzemeltetőkkel szemben.

Ahogy látszik, a hivatalok nem félnek komoly vizsgálatokat folytatni az amerikai óriások ellen, ám ezeknél ugyanaz a probléma, mint amit a mostani levél is említ. Túlságosan lassan zajlanak. Arról nem is beszélve, hogy sokszor a kimenetelük sem biztos, hiszen az ekkora gazdasági erővel bíró cégeket nagyon nehéz sarokba szorítani, és egyértelműen bizonyítani az állítólagos jogsértéseket. A Google például legutóbb elég olcsón meg tudott egyezni a brit hatóságokkal az elmaradt adóbefizetések kapcsán.

Felszámolják a digitális határokat

Az Apple-lel korábban több ízben is nyíltan összecsapó Spotify számára azért is lehet sürgős a fenti témák megnyugtató rendezése, mert az EU más ügyekben pontosan az érdekeivel ellentétes szabályok megalkotásán dolgozik. Egy idén elfogadott rendelet szeirint 2018-ban megkezdődhet a digitális határok lebontása a gazdasági térségen belül. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatók nem szabhatnak meg különböző árakat azért, mert valaki egyik vagy másik EU-s országban rendeli meg a szolgáltatást. Sőt, utóbbit biztosítani kell akkor is, ha az ügyfél éppen egy másik tagországban van.

A földrajzi szegmentálás megszűnése egy április végi döntést követően a szerzői jogvédelem alá eső termékek, szolgáltatások esetében is érvénybe lép az EU-ban. Így már biztos, hogy a Spotify nem (sem) adhatja drágábban előfizetését a gazdaságilag jobb állapotban lévő nyugat-európai és skandináv országokban.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.