Tavaly ismét egy kontinensünkön bejegyzett cég adta be a legtöbb szabadalmat Európában, de a kínai nyomulás így is jelentős maradt.

Európát rendszeresen éri az a kritika, hogy a világ más gazdasági gócpontjaihoz képest meglehetősen lassú tempót diktál, legyen szó fejlesztésről, ígéretes új startupokról, vagy éppen befektetési hajlandóságról. Ezt a vélekedést erősítette az a tény, hogy 2017-ben először a történelemben egy kínai vállalat, jelesül a Huawei volt a legaktívabb "ügyfele" a kontinens szabadalmi hivatalainak. A legfrissebb, 2018-ra vonatkozó statisztikák viszont némi reményt nyújtanak.

Sikeres német mozgósítás

A 38 európai ország témával kapcsolatos tevékenységét segítő és összefogó Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office, EPO) mai közlése szerint tavaly jelentősen élénkült a helyi vállalatok aktivitása. Ennek legmarkánsabb jele az első hely visszaszerzése volt, amit a német Siemens tudott megtenni 2493 beadvánnyal. A képzeletbeli vereseny így is elég szoros volt, hiszen a Huawei a két évvel ezelőtti 2398-hez képest szintén erősített, de a 2018-ban összehozott 2485 szabadalmi kérelemmel egy hajszállal lecsúszott az élről.

Éves összevetésben a különböző európai országokba érkező beadványok száma majdnem 5 százalékkal emelkedett, és ennek a növekménynek a jó része európai cégeknek köszönhető. A helyi kérelmek aránya megközelítette az 50 százalékot. Ilyen szintű európai erősödésre 2010 óta nem volt példa. Ez egyébként azért is jelentős eredmény, mivel a 2017-ben történelmi mennyiségű szabadalmi kérelmet indítványoztak a vállalatok, így komoly bázisról kellett tovább lendülni. 

Az EPO elnöke meg is ragadta a pozitív hangulatot és azt nyilatkozta, hogy "a szabadalmi beadványok számának növekedése megerősíti, hogy Európa a globális innováció motorja". António Campinos szavai talán egy kicsit túlságosan is rózsaszínre sikeredtek, de a területen mutatott javulás tagadhatatlan.

Majdnem mindenki belehúzott

Az országok közül egyedül a franciáknál és a finneknél mutattak ki enyhe, 2-3 százalékos visszaesést az innovációs aktivitásban, miközben a leginkább belehúzó svájci, svéd és egyesült királyságbeli cégeknél 7-8 százalékos éves növekedést mutat a szabadalmi beadványok mennyisége.

Bár Németországban nem ért el ilyen szinteket a növekedés, a régió gazdasági nagyhatalma így is a legjelentősebb szereplő maradt. A német cégek 26 734 beadvánnyal járultak hozzá a teljes terméshez, ami 1200-zal több, mint 2017-ben. 

A legtöbb szabadalmi kérvény egyébként a közlekedéssel kapcsolatos újításokhoz kötődik: tíz beadványból majdnem négy ebben a témában íródott. Ezen belül is elsősorban az önvezető autózást megteremtő szabadalmak voltak igen népszerűek.

Piaci hírek

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.