A Reuters értesülése szerint az Európai Bizottság nem is fellebbezi meg az Európai Unió Bíróságának azt a döntését, amely eltörli a Qualcomm közel egymilliárd eurós büntetését.

Az Európai Unió Bírósága júniusban a Qualcomm javára döntött az Unióval szembeni perben. A bíróság eltörölte azt a 997 millió eurós bírságot, amit az EU versenyjogi hatósága rótt ki 2018-ban a csipgyártóra. A Reuters értesülése szerint már el is dőlt, hogy az Unió valószínűleg elengedi az ügyet, és nem fellebbezi meg a döntést. Ez nemcsak a versenyhatóság veresége, hanem a területet irányító Margrethe Vestageré is (aki azóta az Európai Bizottság digitális korszakért felelős ügyvezető alelnöki pozícióját is megkapta).

Mi ez, ha nem a piaci verseny megcsúfolása?

A vizsgálat egy olyan szerződés miatt indult, melyet az Apple és a Qualcomm 2011-ben kötöttek, és amely egészen 2016-ig volt érvényben. Mivel a Qualcomm uralta akkoriban az LTE csipek globális piacát, igyekezett biztosítani, hogy a helyzet így is maradjon, és ne tudjon más befurakodni melléje. Ezért megállapodást kötött az Apple-lel: fizet a telefongyártónak (állítólag több milliárd dollárt), ha az kizárólag a Qualcomm LTE csipjeit használja a telefonjaiban és tabletjeiben. Ha az Apple más félvezető-gyártótól is vesz ilyen csipet, akkor viszont köteles lesz visszafizetni a pénzt. Magyarán a Qualcomm "polcpénzt" fizetett, hogy kizárja egy fontos piaci szegmensből a riválisait.

Az Apple-t nyilván nem zavarta a dolog, hiszen a Qualcomm volt a legjobb gyártó, és még pénz is állt a házhoz, ha vele üzleteltek. (Az más kérdés, hogy az Apple egy a Qulacomm gyártását belassító katasztrófa esetén sem tudott volna kilépni a szerződésből, de valószínűleg még ezzel együtt is pozitívra hozták ki a dealt a kockázatelemzők.)

Az EU versenyjogokat felügyelő hatóságai viszont elkezdtek vizsgálódni, aminek eredményeképpen 2018-ban kiszabták a közel egymilliárd eurós bírságot. Vestagerék szerint a gyakorlat sérti az EU trösztellenes szabályait, mert piacidegen módszerekkel kizárja a konkurenseket egy piaci szegmensből. A Qualcomm azonban nem fogadta el  a döntést, és az Európai Unió Bíróságához fordult, amely négy év és ki tudja hány álmatlan éjszaka után június végén meghozta döntését: el kell engedni az egymilliárdos büntetést.

A bíróság ráadásul meg is rótta az Európai Bizottságot. A bírák szerint a vizsgálat során olyan eljárási szabálytalanságok történtek, melyek csorbították a Qualcomm védekezéshez való jogát. Ráadásul a hatóságok felületesek is voltak, és nem tették mérlegre az összes releváns tényt.

A Vestager által elkezdett nagy vizsgálatok még tartanak. Két hét múlva, szeptember 14-én hoz döntést az Európai Bíróság a Google fellebezéséről. A keresőcéget 2018-ban büntették 4,34 milliárd euróra. Az Európai Bizottság szerint a Google az Androidon keresztül akarja kikényszeríteni, hogy az androidos eszközgyártók és mobiloperátorok is a Google alkalmazásait tolják a Play licencekhez kapcsolódóan. A Google szintén fellebbezett. Hamarosan kiderül, esetében alaposabb munkát végeztek-e az uniós hatóságok.

Piaci hírek

100 millió dollárnyit zsarolt össze a Conti utódcsapata

A Black Basta valószínűleg a hírhedt orosz Conti hekkerbanda egykori tagjaiból állt össze tavaly, és úgy tűnik, rögtön nagyon sokat kaszáltak.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.