A világ egyik legmeghatározóbb e-kereskedelmi vállalata a kiszolgáló központjai hatékonyságát igyekszik növelni az ígéretek szerint emberek mellett is teljesen biztonságosan tevékenykedő autonóm gépekkel.

Az Amazon 10 éve vásárolta fel a Kiva Systems robotikai céget, ami már akkor jelezte, hogy a kereskedelmi óriásnál kiemelt figyelmet fordítanak az automatizációra. Az azóta eltelt évtized fejleményeit bemutató blogposztban a vállalat jövőre munkába álló új generációs arzenálját is megvillantotta.

A cég szerint nagyon nehéz feladatnak bizonyult olyan robotok megalkotása, amelyek nem a munkások helyett, hanem az emberek mellett önállóan és biztonsági szempontokból is megfelelő módon végzik a dolgukat. A most bemutatkozó Proteus viszont az ígéretek szerint képes megfelelni ezeknek a követelményeknek. 
 


A blogbejegyzés alapján a fejlett biztonsági, érzékelési és navigációs technológiáknak köszönhetően a Proteus képes autonóm módon mozogni az emberek körül, így nem kell biztonsági szempontból előre rögzített területekre korlátozni a munkavégzését. A 2023-ban a vállalat elosztó- és kiszállító központjaiban debütáló eszközöket első körben a fenti videón is látható feladatra vetik be, azaz a hagyományos csomagmozgatásra használt kerekeken guruló rácsos tárolókat (GoCart) hozzák és viszik majd.

A másik újdonság a még csak prototípus formában létező Cardinal, amely egy technológiailag magasan kiművelt robotkar. Az eszköz akár 50 kilós csomagok rakodására is alkalmas. A robot mesterséges intelligenciát és számítógépes látást segítségével választja ki a csomagok közül az éppen sorra kerülő elemet. Felemelést követően leolvassa a doboz címkéjét, majd precízen elhelyezi egy tárolóban. A Cardinal bevetésétől az Amazon a csomagfeldolgozási idő felgyorsítását reméli, mivel az eddigi kétkezi munkát így folyamatos, automatizált feladatvégzéssel lehet kiváltani.
 

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.