A kísérlet a Windows S-szel indul, de, ha beválik, a Windows 10 más változataiban is bevezethetik a módszert.
Hirdetés
 

Évtizedeket kellett várni, de a Microsoft végül húzott egy merészet: Windows 10 S operációs rendszerbe való beléptetésnél száműzi a hagyományos jelszavak használatát - már ami a bejelentkezést illeti. Amennyiben beválik a lépés, könnyen lehet, hogy az összes többi Windowsnál is sor kerül a váltásra.

Választék van bőven

A Windows 10 S a Windows 10 Pro speciális konfigurációja, amely a hivatalos elgondolás szerint a jól ismert Windows-élményt biztosítja, kifejezetten a biztonság és a teljesítmény szem előtt tartásával. A Windows 10 S kizárólag a Microsoft Store-ban elérhető alkalmazásokat használja, és a Microsoft Edge segítségével garantálja a biztonságos böngészést, olvasható a Microsoft weboldalán.

Ez a változat lesz tehát a kísérleti nyúl Redmond boszorkánykonyhájában. A 17093 buildben több lehetőség is rendelkezésére áll a felhasználói hitelesítéshez. Például ott a mobil autentikáció lehetősége, melynek során alkalmazás generál egyszer használatos,a belépéshez használható kódokat. Említést érdemelnek a FIDO kulcsok, melyek egy USB-s készüléket tesztnek azonosítóeszközzé. Emellett természetesen a már korábbról megismert biometrikus lehetőségek – beleértve az arcfelismerést és az ujjlenyomat-leolvasást – is rendelkezésre állnak.

Az újdonság egyelőre csak a Microsoft Insider programjában részt vevők számára érhető el. Sikeres teszt esetén a nagyközönség egy későbbi, jelenleg nem ismert időpontban próbálhatja ki, milyen is az élet bedrótozott jelszó használata nélkül.

Virágozzék minden virág

A Microsoft egyike annak a számos vállalatnak, mely hosszú évek óta igyekszik átlépni a "jelszavak utáni korba". A karakteres azonosítókkal van ugyanis egy alapvető probléma: nehézkes használatuk. Míg egy-egy kódszót fejben tartani nem nagy művészet, több tucatnyi, megfelelően erős és változatos azonosító csak a fényképmemóriával rendelkezőknek és a jelszómenedzsert használók számára opció. Utóbbi azonban nem játszik szerepet akkor, amikor még a Windowsba való bejelentkezésről van szó.

Egy időben a biometriában vélték megtalálni a jövő azonosítási módszerét, de a retinaellenőrzés nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket. Ellenben az ujjlenyomat-leolvasás általánosan elterjedtté vált az elmúlt 2-3 évben az okostelefonok között. Igaz, az Apple például felhagyott használatával az iPhone X esetében.

A FIDO kulcsok (lásd nyitóképünk) közmegegyezésre alapuló standardnak számítanak, melyek használatát egyre több website támogatja. USB A, USB C csatlakozóval szerelt kulcs vagy NFC képes mobiltelefon révén egyaránt biztonságos és gyors azonosítást kínál. Előnye, hogy az összetett meghajtóprogramok elhagyásával nagyon gyorssá és egyszerűvé válik a folyamat: csak be kell helyezni a hardveres kulcsot a számítógépbe, és máris hitelesítette magát a felhasználó.

Apróbb változások

Kétségtelen, hogy a jelszavaktól való távolodás számít a 17093 build legérdekesebb változásának, de nem csupán ezt hozta magával. Rendelkezik például egyre több kijelzővel kompatibilis HDR-kalibrációs eszközzel, és javítottak a szemmel történő vezérlés minőségén is, segítve az egeret ilyen célokra használni nem tudók Windows-élményét. Frissült az úgynevezett Game bar is, ami továbbfejlesztett hozzáférést kínál a felhasználó felvételeihez, webkamerájának és mikrofonjának ki/bekapcsolásához.

A fentieken túl megpatkolták a korábban bugos Bluetooth működését, van már teljes képernyős mód az Edge böngészőhöz és a prediktív szóbevitel már több nyelvet is támogat.

Biztonság

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.