A Magyarországi Vezető Informatikus Szövetségének tisztújító közgyűlése Fritsch Róbertet, a Fővárosi Vízművek informatikai vezetőjét választotta a szervezet elnökévé.

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyarországi Vezető Informatikus Szövetsége (VISZ). Mind az 2019-ben elnökké választott Strausz György, mind az elnökségi tagok mandátuma lejárt, így a március 25-én videokonferencia keretében megtartott közgyűlésnek a teljes elnökségről kellett döntenie.

A közgyűlés a szervezet elnökévé Fritsch Róbertet (cikkünk nyitó képén jobbra), a Fővárosi Vízművek informatikai igazgatóját választotta. A szakember 2014 óta tagja a szervezetnek, melynek munkáját az előző ciklusban, 2019 óta alelnökként segítette. Szakmai pályafutását a Kontrax Zrt.-nél kezdte, majd hosszú időt töltött az Aegon Biztosítónál informatikai szakértőként, később fejlesztési vezetőként. Az AAM tanácsadó cégnél belekóstolt a tanácsadói munkába is. Jelenlegi munkahelyén 2001 óta dolgozik.

A VISZ alelnöke a következő kétéves ciklusban Nagyné Agárdi Györgyi (a fenti képen balra), az Allianz Hungária informatikai vezetője lesz. A 2018-ban az Év CIO-jának választott szakember több mint huszonöt éve dolgozik IT-vezetőként a pénzügyi szektorban. Hosszabb időt töltött az Aegon Biztosítónál és az Erste Banknál is. 2009 óta dolgozik az Allianz Hungáriánál. A VISZ elnökségének 2014 óta aktív tagja, a szervezeten belül a digitális oktatás fejlesztéséért és az ehhez kapcsolódó pályázatokért felel.

Új tagok az elnökségben

A közgyűlés három új elnökségi tagot választott, illetve Knuth Ábel mandátumát meghosszabbította. A Scientific Games magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója 2014 óta tagja a szervezet elnökségének. Az új tagok: Popovicsné Koncsos Brigitta, az E.ON magyarországi cégcsoportjának IT- és digitális technológiai igazgatója, az E.ON Digital Technology Hungary Kft. ügyvezetője, Füzi Csaba, Diákhitel Központ Zrt. informatikai üzemeltetési vezetője, valamint Gazdag Ferenc, az MVM Services Zrt. Digitalizációs Transzformációs Központjának vezetője.

Popovicsné Koncsos Brigitta a közgazdász szemléletű informatikai vezetők táborát gyarapítja. 2001-től dolgozik az E.ON-nál. Kezdetben SAP tanácsadó, majd projektvezetők, 2005-től pedig különböző vezetői beosztásokban dolgozott. 2017-től irányítja ügyvezetőként a Digital Technology Hungary Kft.-t, és tagja az E.ON nemzetközi technológiai felső vezetői csoportjának.

Füzi Csaba szakmai pályafutása során több cégnél töltött be különböző IT-vezetői pozíciókat. Dolgozott többek között a Fornaxnál, a Synergon Atos Originnél, az AXA Biztosítónál, a Banco Popolarénál, vezette a Kincsinfo NKft.-t, és volt a Magyar Államkincstár informatikai vezetője. 2020 óta irányítja a Diákhitel Központ informatikai üzemeltetését.

Gazdag Ferenc IT-vezetői pályája 2005-ben indult, amikor kinevezték a Sanofi-Aventis csoport hazai kereskedelmi lányvállalata IT-üzemeltetésének élére. 2008-tól az EGIS-nél üzemeltetési vezető, majd a NISZ főmérnöke. Pályája során dolgozott többek között az IFUA Horváth & Partners IT szolgálgatási vezetőjeként, a Magyar Államkincstárnál elnöki IT-tanácsadóként, majd a MAVIR vezérigazgatói tanácsadójaként. Jelenleg az MVM Digitalizációs Transzformációs Központját vezeti. Alapítója és vezetője a VISZ Digitális Transzformációs munkacsoportjának.

Közösség & HR

Arab MI-cégbe fektet a Microsoft

Redmondnak csillapíthatatlan az étvágya, ha MI-fejlesztésről van szó. Az OpenAI-ba tolt sok milliárd dollár után ezúttal másfél milliárdot áldoz az egyesült arab emírségekbeli G42-re.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.