A keresőóriás is elkezdi használni a vizuális megkülönböztető jelet azért, hogy a felhasználók tudják, valóban az van a "vonal másik végén", akinek mondja magát.

Hamarosan feltűnnek az első kék pipák a Gmailben – közölte a levelezőszolgáltatást üzemeltetető Google tegnap. A vállalat bejegyzése szerint mindez segíti a küldő fél személyazonosságának ellenőrzését, ami remélhetőleg csökkenti a különböző levélben terjedő csalási és adathalászati kampányok eredményességét.

Az autentikációt jelző kék pipa minden olyan szervezetnél automatikusan megjelenik majd, amelyek elfogadták és teljesítették a Gmail rendszerébe 2021-ben bevezetett Brand Indicators for Message Identification (BIMI) funkció feltételeit. A BIMI megköveteli a küldőktől, hogy erős hitelesítést alkalmazzanak, logójukat pedig külön igazolni kell ahhoz, hogy azt a fiók profilképeként megjeleníthessék.

Amennyiben egy ilyen feladótól érkezik üzenet, a kék pipa fölé navigálva a kurzort egy külön magyarázat is felugrik, miszerint "ennek az e-mailnek a feladója igazolta", hogy a használt domén és logó a tulajdonában van.

A funkció a héten mindenhol élesedik, így a kék pipára vágyó Workspace- és Google-felhasználók elkezdhetnek ismerkedni a BIMI feltételeivel, amennyiben eddig ezt nem tették meg.

Mindenki pipál

A kék pipáról mostanság leginkább az azt az elsők között bevezető Twitter kapcsán hallhattunk. A közösségi oldalt tavaly év végén átvevő Elon Musk alig néhány hónap alatt teljesen és többször is felforgatta a megkülönböztető jelzések meglévő rendszerét. 

Musk a kék pipákat nemrégiben elvette mindenkitől, aki ezt korábban alanyi jogon kapta (mert valóban ő az a politikus, művész, újságíró stb., akinek a fiók mondja magát), és mostantól már csak az előfizetőknek jár ez a privilégium. Sőt, a nagyobb szervezetek, vállalatok maguk is osztogathatják a pipákat. Igaz, ehhez mélyen a pénztárcába kell nyúlni.

A megoldás ráadásul nem is egyedi. A Meta például idén februárban jelentette be, hogy megkezdte a Meta Verified nevű havi előfizetéses szolgáltatás tesztelését, amelynek keretében 12-15 dollár rendszeres hozzájárulás fejében többek között eredetiséget igazoló kék plecsnit is kap Facebook- és Instagram-profilja mellé.

Konzumer tech

5 százalékot adna magából az amerikai kormánynak az OpenAI

Sajtóértesülések szerint a világ egyik legjelentősebb MI-fejlesztője ugyanezt várná el az összes nagy belföldi riválistól, hogy aztán a hatalmas csomag felett egy állami alapkezelő őrködjön. Az ötlet mögött a technológiával szembeni ellenállás és a szabályozás felpuhítása állhat.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.