Az SAP Hungary új kezdeményezéssel támogatja a koronavírus negatív hatásai által érintett kis- és középvállalkozásokat. (x)
Hirdetés
 

A Növekedési Program keretében a vállalat teljeskörű felmérést és előremutató fejlesztési javaslatokat biztosít a növekedés és innováció mellett elkötelezett kkv-k számára, segíti őket az új piaci normákhoz való alkalmazkodásban és a változásokkal szembeni ellenálló képesség erősítésében.

Digitalizáció: lehetőségből alapfeltétel

Nincs olyan vállalkozás, amelyet ne állított volna kihívások elé a koronavírus, a sérülékenyebb, forrás- és eszközhiánnyal jobban sújtott kis- és középvállalkozói szektorra pedig ez különösen igaz. A Facebook, a Világbank és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) együttműködésével készült Future of Business Survey – melyben több mint 50 ország mintegy 30 ezer kkv-vezetője nyilatkozott a koronavírus hatásairól – szerint a Facebookon jelen lévő magyar kkv-k 26 százaléka függesztette fel tevékenységét január és május között, és 21 százalékuk számolt be arról, hogy munkavállalóinak száma csökkent a koronavírus-járvány miatt. A Budapesti Gazdasági Egyetem reprezentatív kutatása szerint ugyanakkor a magyar kkv-k 43 százaléka kényszerült az üzleti tevékenység részleges (35%) vagy teljes (8%) szüneteltetésére.

Az elmúlt hónapok egyik legfontosabb tanulsága, hogy a digitalizáció ma már nem lehetőség, hanem a működés és a piacon maradás egyik alapfeltétele. A COVID-19-hez hasonló krízisek számos negatív hatásuk mellett motorjai is lehetnek a fejlődésnek, az innovatív megoldásokra és működésbeli változásokra nyitott cégek megtalálhatják a piaci réseket, és előnyükre fordíthatják a megváltozott üzleti környezet adta lehetőségeket.

"A Növekedési Programunkkal a hazai gazdaság egyik legfőbb motorját jelentő kkv szektornak szeretnénk segítséget nyújtani, és velük együttműködve az üzleti élet újraindításán és felpörgetésén dolgozni. A komplex támogatási csomag keretében digitalizációs ütemtervek, forrástérképek, iparági elemzések és vállalatra szabott fejlesztési javaslatok kidolgozását kínáljuk ezeknek a cégeknek, folyamatos tudásmegosztással kiegészítve" – hangsúlyozta Pintér Szabolcs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, aki kiemelte: az első 20 jelentkező ingyenesen vehet részt a programban, a jelentkezéseket 2020. szeptember 30-ig várják.

A Növekedési Program keretében az SAP Hungary szakértői digitális stratégiai tanácsadást nyújtanak: azonosítják az üzleti célokat, átvilágítják a jelenlegi működésben felmerülő akadályozó tényezőket, és segítenek megtalálni azokat a lehetőségeket, eljárásokat, technológiákat, amelyek alkalmazásával a versenyképesség és a működési hatékonyság javul. Emellett digitalizációs beruházások előkészítéséhez kapcsolódó teljes körű pályázati tanácsadást is kínálnak, pályázatfigyeléssel, forrástérkép összeállítással, a legjobb pályázati gyakorlat biztosításával és igény esetén pályázatíró kiajánlásával, valamint pályázatok összeállításához a megtérülési számítások elvégzésével. A csomag részeként az SAP iparági elemzői portfóliót állítanak össze az adott iparág tendenciáiról, fontos üzleti folyamatok fő teljesítménymutatóiról, amelyek összehasonlításra kerülnek a résztvevő vállat saját technológiai érettségével, pénzügyi mérőszámaival. A vállalat átvilágítása után az SAP szakértői digitális átalakulási koncepciót fogalmaznak meg, és konkrét javasalatokat tesznek a hatékonyságnövelés támogatásához.

Cloud & big data

MI buktatja le a tudományos cikkeket író ChatGPT-t

Sárkány ellen sárkányfű - gondolta egy tudóscsapat, és betanított egy algoritmust arra, hogy kiszúrja a generatív mesterséges intelligenciával gyártott kamu tudományos cikkeket.
 
Hirdetés

Sokkolja a magyar cégeket, hogy ilyen támogatás is létezik

Mennyibe kerülhet, hogy a hoszting szolgáltató éjjel-nappal 60 másodpercen belül felvegye nekünk a telefont, és vezető rendszergazdái azonnal foglalkozzanak a problémánkkal? A vshosting~ szerint nem is biztos, hogy annyira sokba.

Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.