A Számlázz.hu Autokassza nevű szolgáltatása a kkv-k számlázáshoz kapcsolódó munkáját egyszerűsíti.

Tavaly szeptember közepén életbe lépett az EU második pénzforgalmi irányelve, a PSD2 (Payment Service Directive), a fintech cégek azonban egyelőre nem csaptak le a lehetőségre. Ennek elsősorban az az oka, hogy hiába készült el az Open API szabvány – a Berlin Group és a UK Banking Standard jóvoltából –, az értelmezése körül még mindig sok a bizonytalanság, amit részben az eltérő jogi értelmezések, részben a technikai iterációk okoznak – mondta Németh László, a K&H számlavezetés és bankkártya termékmenedzsment vezetője azon a sajtótájékoztatón, melyen a Számlázz.hu egy hónapja élesben működő Autokassza szolgáltatásának első tapasztalatait mutatták be. (A felkészületlenséget mutatja, hogy az MNB a közelmúltban 12 hónap haladékot adott az online kereskedőknek az erős hitelesítés bevezetésére, amit szintén a PSD2 követel meg.)

Több mint ezer vállalat már beszállt

A Számlázz.hu megkapta az ún. számlainformációs szolgáltató (AISP – Account Information Service Provider) engedélyt. Mivel AISP-ként csupán az ügyfelei folyószámla adatait használja fel a szolgáltatásaihoz, de számlákon lévő pénzeszközökkel nem végez tranzakciót, az egyszerűbb regisztrációs folyamaton esett át.

Az Autokassza ugyanis kizárólag a számlázási folyamat bizonyos odafigyelést és sok kézi munkát igénylő részét egyszerűsíti. Ha a Számlázz.hu ügyefele összeköti a K&H-nál vezetett számláját a szolgáltatásban létrehozott fiókjával, két plusz funkcióhoz jut. Ha egy kiállított számla ellenértéke beérkezik a bankszámlára, az online számlázó program automatikusan átállítja a számla státuszát kifizetettre, és e szerint rendezi. A másik lehetőség főleg az előfizetéseket kezelő vállalkozások és online kereskedők használhatják ki: ha az ügyfél előlegszámla alapján fizet, a rendszer automatikusan elkészíti a végszámlát, és igény szerint akár ki is küldi az ügyfélnek.

Ezzel a K&H szerint nagyobb számlamennyiség esetén akár napi több óra adminisztráció spórolható meg. Kökény Roland, a bank kkv szegmensért felelős marketingvezetője szerint egyértelmű siker, hogy a Számlázz.hu-t használó ügyfeleik közül már több mint ezren szinkronizálták a bankszámlájukat és a számlázó szolgáltatásban lévő fiókjukat. 99 százalékuk kkv, 85 százalékuk 300 millió forint alatti árbevételű, és többségben vannak a szolgáltató szektorban, főként az IKT iparágban tevékenykednek.

A marketingvezető szerint a szolgáltatást az is segíti, hogy valószínűleg nőni fog az online számlázás iránti érdeklődés. Idén július 1-étől ugyanis minden belföldön nyilvántartásba vett adóalany részére kibocsátott számláról adatot kell szolgáltatni a NAV részére. (Korábban csak a 100 ezer forint áfaértéket elérő vagy azt meghaladó számlákat kellett beküldeni az adóhatóságnak.) Emiatt a számlán akkortól kötelezően fel kell tüntetni a partner adóalany belföldi adószámának első nyolc számjegyét is.

A bank több vasat tart a tűzben

Mint Németh elmondta, a K&H több irányba is elindult a PSD2 nyújtotta lehetőségek kiaknázásában. A Számlázz.hu-val már bevezetett együttműködés mellett már folyik a pilotja egy multibank megoldásnak, amely a több bankban számlát vezető ügyfeleknek segít egyben kezelni a pénzügyeiket. Ebben a K&H maga is TPP-ként (Third Party Provider) működik. A harmadik projekt pedig az Appspect nevű kereskedői kedvezmény program.

A bank egyébként saját folyamatait is gőzerővel digitalizálja. Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs igazgatója elmondta, több mint 600 ezer ügyfelük – az ügyfélkör 90 százaléka – rendelkezik biometrikus profillal. Eddig 25 belső folyamatot robotizáltak, ez több mint 10 millió részfeladat elvégzését vette le a munkatársak válláról.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.