Cupertino már áprilisban belengette a tartalomgyártók közvetlen támogatását lehetővé tevő szolgáltatást, de az végül csak kis csúszással élesedett.

Az Apple még Spring Loaded című tavaszi eseményén jelentette be, hogy záros határidőn belül megnyílik a lehetőség rendszerében a podcastokat gyártók előfizetéses alapú támogatására. A vállalat már májusban, az iOS 14.6 kiadásával párhuzamosan szerette volna mindezt elindítani, ám az operációs rendszer eggyel korábbi frissítése nem várt technikai problémákat hozott Cupertino dedikált podcastos alkalmazásának. A gondok miatt végül a cég az előfizetéses rendszer csúsztatásáról döntött annak érdekében, hogy a felhasználók a "lehető legjobb élményben részesüljenek". 

Mostanra láthatóan sikerült a tökéletesség szintjét elérni, hiszen mától elérhető a reklámmentességgel, korai vagy éppen extra tartalmakkal kecsegtető támogatási rendszer. A korábbi promóciós anyagok alapján már tudni lehetett, hogy a tartalomelőállítókat nem kívánják egyetlen dobozba zárni, hiszen a havi előfizetési díjak 0,5 dollártól 4,5 dollárig terjedtek. Bár az Apple értelemszerűen igyekszik magát egyfajta jószolgálati nagykövetként beállítani, és a szolgáltatás elindításának okát a tartalomgyártók támogatására kihegyezni, természetesen a fenti összegekből a cég első körben a szokásos 30 százalékos jutalékát ugyanúgy lekanyarítja magának, mint az App Store-ban végzett egyéb tranzakcióknál.

Cserébe a podcasterek egy olajozottan működő disztribúciós hálózatot kapnak, ahol a felhasználónak elegendő egyetlen gombnyomást tenni azért, hogy előfizetővé váljon. Innentől pedig az Apple dedikált alkalmazásában automatikusan hozzáfér minden új, prémiumként megjelölt tartalomhoz (is).

Beelőzve, alávágva, mégsem verve?

A témához kicsit máshogy közelít a nem csak zenei, de immár podcastos fronton is közvetlen riválisnak számító Spotify. A svéd vállalat azzal már egyfajta szimbolikus győzelmet könyvelhetett el, hogy saját, podcastokra szabott előfizetéses modellje alig pár nappal az Apple rendezvényét követően élesedett. A másik csapást az árazással igyekszik rámérni versenytársára az európai szolgáltató, mivel 2 évig a teljes előfizetéses összeg az előállítóhoz kerül, és azt követően is mindössze 5 százalékot tartana meg magának a Spotify. (Az ügyfélnek viszont egy kicsit többet kell fizetnie a Spotify pénzügyi partnereként funkcionáló Stripe kezelési díjai miatt.)

Hogy végül ki nevet a végén, az viszont egyelőre egyáltalán nem világos. Az Apple zárt ökoszisztémája önmagában is erős pozíciókat ad Cupertinónak, miközben a Spotify kénytelen volt meglehetősen kényelmetlen rendszert kialakítani. A svédek alkalmazásában ugyanis a felhasználók nem tudnak közvetlenül előfizetni, hanem el kell őket irányítani a 2019-ben felvásárolt Anchor rendszerébe, amely a személyre szabott RSS-ek kezelésével képes a megfelelő felhasználóknak szétosztani a fizetős tartalmakat. A Spotify pozícióit gyengíti az is, hogy egyelőre csak az USA-ban indult el a szolgáltatás, ráadásul kizárólag néhány kiemelt partner bevonásával.

Akik viszont biztosan vesztenek a helyzeten, azok a Patreon üzemeltetői. A platformnak óriási szerepe volt abban, hogy elterjedt a kreatív alkotók közvetlen támogatásának modellje. Segítségével írók, művészek és nem utolsó sorban podcasterek voltak képesek direkt előfizetőket gyűjteni, amit jellemzően számukra készített exkluzív tartalmakkal hálálhattak meg. Mostantól egy Apple-felhasználó számára sokkal kényelmesebb lesz "házon belül" lebonyolítani ezeket az ügyleteket, azaz a Patreon jelentős bevételtől eshet el. (Utóbbinál egyébként 5-12 százalék között mozog a jutalék, amire még jön az átutalás közvetlen költsége.)

Konzumer tech

Az Adobe beengedné magához az OpenAI technológiáját

Jönnek a videós Firefly modellre épülő eszközök a Premiere Próba, miközben a gyártó már vizsgálja a külső MI-fejlesztőkkel való partnerség lehetőségeit is.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.