Két év után ismét várja látogatóit az Electrosub. Szeptember 28-30-án az elektronikai ipar és az ipar 4.0 kapcsolatáról lesz szó a Lurdy Házban.

Ha lassan is, de újraindul a gazdaság minden szegmense. Ennek jegyében szerveződött az elektronikai ipar kétévente sorra kerülő seregszemléje, az Electrosub konferencia és kiállítás, melynek idei fókusztémái a digitális transzformáció, azon belül is a mesterséges intelligencia és az IoT ipari alkalmazásai.

A Lurdy Házban szeptember 28-30-án sorra kerülő rendezvény kiállítói standjain az iparág hazai szereplői mellett német, osztrák, olasz, kínai, bosnyák cégek újdonságaival is megismerkedhetnek a látogatók.

A konferencia programja széles merítést kínál a szakmapolitikai kérdésektől a szakember-utánpótlás helyzetén át az új megoldások bemutatásig az iparág minden fontosabb témájából. A konferencia nyitó előadását Charaf Hassan egyetemi tanár, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja tartja Új szakma születik: Digital Coach képzés az Ipar 4.0 szolgálatában címmel. Az előadás többek között megoldási javaslatokat vázol fel a digitalizáció egyik legnagyobb akadályának, a szakemberhiánynak a felszámolására. A dékán bemutatja a nemzetközi összefogással szerveződő új, ún. digital coach képzést is. Ők lesznek azok a jövőbeni szakemberek, akik látják az üzleti igényeket, de kellő mélységben ismerik a gyártási folyamatokat is.

A szakmai konferencia első napján az IoT, valamint az ilyen megoldásokhoz szükséges kommunikációs megoldások kerülnek terítékre. A második nap a felhős és automatizációs megoldásoké, illetve a folyamatvezérlésé. Az előadásokból többek között az is kiderül, milyen szerepet tölt be az iparban a cloud és az edge computing. A harmadik nap pedig a konkrét megoldásoké, esettanulmányoké. A hallgatók megismerhetnek például egy elektronikai alkatrészek tesztelésére alkalmas rendszert, hallhatnak a gyorskamerák alkalmazási tapasztalatairól, teljesítmény- és eszközmenedzsment-megoldásokról, valamint termelésirányítási, robotikai és tervezési rendszerek bevezetési tanulságairól.

A Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban rendezett eseményre a belépés ingyenes, de a részvétel feltétele egy rövid regisztrációs űrlap kitöltése.

Piaci hírek

A Snapchat alapítójának húga lenne a telefonszex Gattyánja

Már annyira a mainstream része az erotikus tartalmakat kínáló Quinn, hogy alapítóját, Caroline Spiegelt a finnek híres stratuprendezvényére, a Slush-ra is meghívták.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.