Biztonsági kutatók szerint a feketepiacokon egyre több RDP hozzáférést kínálnak eladásra, ami az árak csökkenésével a kibertámadásokat is egyre olcsóbbá teszi.

A kiberbűnzők egyre olcsóbban kínálják a céges hálózatokhoz való azonosítókat és az általában a rendszeradminisztrátorok által használt RDP (remote desktop protocol) hozzáféréseket, ami nem csak azt jelzi, hogy a hekkerek is egyre könnyebben férhetnek hozzá az ilyen felhasználónév-jelszó kombinációkhoz, de azt is mutatja, hogy a jelszavak hagyományosan csapnivaló kezelése a világjárvány és a tömeges távmunka korszakában a korábbinál is nagyobb problémát jelent.

Néhány héttel ezelőtt a a Webroot statisztikáját idéztük, amely szerint a távoli gépekhez csatlakozó, azok grafikus felületét használó eszközök száma 40 százalékkal növekedett a járvány kezdete óta, ráadásul még ezen belül is emelkedik a nem biztosított RDP-k aránya. Ehhez képest Have I Been Pwned szolgáltatásában összegyűjtött, igazoltan kompromittált belépési információk elemzéséből már az is kiderült, hogy a teljesen egyedi jelszavak az összes karaktersor egytized részét sem teszik ki, és ezek között is csak egy kisebb részt képviselnek a teljesen értelmetlen jelszavak.

Az Armor kiberbiztonsági kutatói összesen 15 feketepiacot fésültek át a dark weben és az ehhez kapcsolódó bűnözői fórumokon, így jutva arra a megállapításra, hogy az RDP hozzáférések átlagos ára esetenknt már 16 dollár közelébe csökkent, szemben az előző évi 20 dollárral. Egyes eladók még a "non-hacked" címkével is ellátják az árujukat, jelezve, hogy az általuk kínált azonosítókat még sohasem használták fel hasonló célokra.

A legtöbb lehetőséget ajándékba kapják

A ZDNet beszámolója szerint az ilyen adatok legelsősorban azért kerülhetnek a hekekrek kezébe, mert eleve rosszul biztosították azokat: a felhasználónevek olyan könnyen megtippelhető kifejezések, mint mondjuk az "administrator", és a jelszavak is sokszor gyakran használt, kifejezetten gyenge karaktersorok. Ezeket esetenként az automatizált brute force támadások is gond nélkül feltárják, vagyis próbálgatással is viszonylag hamar megtalálhatók, a bűnözők pedig eldöntik, hogy maguk akarják kihasználni a hlózatokhoz szerzett hozzáférést, vagy eladásra kínálják az információt.

Mivel ezek a hozzáférések akár olyan nagyszabású malware vagy ransomware támadásokra is alkalmat adhatnak, amelyekről az utóbbi időben egyre gyakrabban vagyunk kénytelenek beszámolni, az árak folyamatos csökkenése nagyban hozzájárul a probléma súlyosbodásához. Ez ugyanis értelemszerűen azt jelzi, hogy a feketepiacon már a kínálati oldal dominál, ahogy egyre több és több azonosító jelenik meg rajta, és ezzel a támadások költségei is egyre alacsonyabbak.

Ez a trend nyilván erősen kapcsolódik a távmunka erőltetett és széleskörű bevezetéséhez, a szakemberek szerint azonban nincs a dologban semmi sorsszerűség: mindössze két egyszerű szabályt betartva már töredékére csökkenthetnénk a kockázatokat. Egyrészt minden szervezetnél szigorúan ellenőrizni kellene, hogy semmilyen fiókot nem az alapértelmezett belépési kulcsokkal biztosítanak, és a céges felhasználókat is ösztönözni kellene a minél erősebb jelszavak alkalmazására. Másrészt ahol csak lehet be kellene vezetni a többfaktoros azonosítást, ami nagyban akadályozná a bűnözöket, hogy a gyakorlatban kiaknázzanak egy megszerzett név-jelszó párosítást.

Biztonság

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.