A Notebook.hu adatai szerint néhány év alatt sokat nőtt az az átlagos összeg, amennyiért hajlandóak vagyunk hordozható számítógépet venni.
Hirdetés
 

Az Intel és a Notebook.hu közös iskolakezdési akciójának keretében most kedvező áron lehet Optane memóriamodulokkal szerelt noteszgépekhez jutni. A promóció bejelentése kapcsán Farkas András, a Notebook.hu ügyvezető igazgatója, arról is beszélt, hogyan alakult át itthon a hordozható gépek szegmense a végfelhasználói vásárlások esetében.

Bár az adatok alapvetően a cég statisztikáira épülnek, a tendencia valószínűsíthetően a teljes piacot jellemzi. Ma már a vásárlók jellemzően a második, sőt akár harmadik noteszgépüket szerzik be, így tájékozottabbá váltak, hogy milyen feladatra milyen konfigurációt érdemes vásárolni. Ugyanakkor általánosan nőttek a vásárlói igények is: három éve az értékesített notebookok átlagára 120-140 ezer forint volt. Idén, az év eddigi eladásait nézve az átlagár 180-200 ezer forint között volt. Mint Farkas elmondta, volt olyan hónapjuk, amikor az átlagár erősen 200 ezer forint fölé is emelkedett.

Egyre többen vesznek gamer gépet

A belépő szintű modellek iránti kereslet visszaesett. Ugyanakkor a 300 ezer forintnál drágább gamer gépek forgalma közel megduplázódott a kereskedő cégnél az idén a tavalyi értékesítéshez viszonyítva. Jelenleg az eladott gépek 30 százalékát teszik ki ezek a konfigurációk. Azt, hogy a drágább gépek felé megy a piac, az ügyvezető szerint annak is köszönhető, hogy kedvező hitelkonstrukciókat kínálnak a gépvásárláshoz, ráadásul a hiteleket akár online is igénybe lehet venni.

Ma az átlag notebook valamilyen középkategóriás gép. A központi egység egy középkategóriás Intel Core (i3-i5) processzor. Leggyakrabban valamilyen 15 inches képernyőjű gépet választanak a vásárlók, és egyre nagyobb százalékában Windows 10-es operációs rendszerrel.

A gamer gépeket nem csak játékra vásárolják. Egyre többen kifejezetten munkához, képfeldolgozáshoz, videovágáshoz választják ezeket a típusokat a nagy videós teljesítmény miatt. Farkas szerint érdekes tendencia, hogy a hibrid gépek iránt nincs igazán nagy érdeklődés, minden tizedik vásárló választ ilyen gépet.

A vásárlók egeret, aztán hordtáskát, majd Office 365-öt vásárolnak leggyakrabban a géphez. Utóbbi minden bizonnyal összefügg a Windows 10-es a gépek terjedésével.

Konzumer tech

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.