Az amerikai szenátusban engedélyezték a titkosított kommunikációt biztosító Signal alkalmazás használatát.

Lehet, hogy optimista vagyok, de azt gondolom, éppen megnyertük a kriptográfiai háborút – értékelte blogjában a neves biztonsági szakember, Bruce Schenier azt a hírt, hogy az amerikai szenátusban engedélyezték a titkosított kommunikációt biztosító nyílt forráskódú Signal alkalmazást a szenátusi dolgozóknak. Szerinte nagyon nagy lépés ez, hiszen jelzi, hogy az amerikai kormányzat fontosabbnak tartja a biztonságot a felügyeletnél.

Úgy tűnik, az amerikai kormányzati szerveket és politikai szervezeteket ért támadásoknak volt hatása. A szenátus biztonsági szolgálatata, a Senate Sergeant at Arms az összes szenátor weboldalát titkosította. Most pedig engedélyezte, hogy a szenátusban dolgozók titkosított kommunikációs alkalmazást használjanak. Ráadásul ehhez a nyílt forráskódú Signalt választották. A márciustól titkosított videokommunikációt is biztosító appot adományokból fejleszti a lényegében nonprofit alapon működő Open Whisper Systems (OWS). Schneier szerint a nyílt forráskódnak azért van jelentősége, mert így nem lehet a fejlesztőkre nyomást gyakorolni, hogy építsenek be hátsó ajtót az alkalmazásba.

Három éve fejlesztik, és egyre jobb...

A Moxie Marlinspike által alapított OWS három éve adta ki az üzenettitkosító TextSecure alkalmazását, melyet a korábban elkészített hívástitkosítóval, a RedPhone-nal egyesített. Az alkalmazás ekkor kapta meg a Signal nevet. Végponttól végpontig terjedő titkosítása a ZRTP protokollra (Z and Real-time Transport Protocol) épül. Wifin és mobilneten is működik. A nyílt forráskód garantálja, hogy forráskód szintjén ellenőrizhető legyen, van-e benne backdoor.

2015-ben jelent meg a desktopra fejlesztett változat, idén márciusban pedig bemutatták a videotelefonálást is támogató verziót.

Gyorsan változott a szenátorok hozzáállása

Az Engadget szerint a szenátusi döntés meglepő, különösen annak fényében, hogy februárban a republikánusok még egészen más állásponton voltak. Két republikánus kongresszusi képviselő ugyanis vizsgálatot követelt az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) azon gyakorlata miatt, hogy a dolgozók titkosított kommunikációt biztosított eszközöket – többek között Signalt – használnak. Darin LaHood és Lamar Smith szerint ugyanis ezzel megakadályozzák a kormányt abban, hogy az követhesse tevékenységüket, és csökkenti az átláthatóságot is.

A mostani döntés arra utal, változott a hozzáállás. Ezt a neves adatvédelmi szakember, Susan Landau is üdvözölte. Korábban a Google vezető adatvédelmi elemzőjeként is dolgozó szakember szerint az ilyen intézkedéseket az egész társadalomban alkalmazni kellene, mert ezzel mindannyiunk biztonsága javulna.

Tavaly Magyarországon is felmerült, hogy be kellene tiltani azokat a titkosított kommunikációs eszközöket, amelyeknél a hatóság nem tud élni az engedélyezett adatmegismerés jogával. Az ötletet Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke dobta be. Az általunk megkérdezett biztonsági szakértők akkor egyértelműen úgy fogalmaztak, hogy egy ilyen törvény rendkívül problémás, sőt akár kifejezetten káros is lehet.

Biztonság

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.